Karrier

Amit kitűzünk magunk elé, az a karriercél

Előttünk lebeg, melyhez döntéseinkkel, elért eredményeinkkel néha közelebb, máskor távolabb kerülünk. Legyen jól meghatározott, azaz ne csak azt definiáljuk, hogy mit szeretnénk elérni, hanem annak nagyságát, mértékét is. Legyen elérhető és reális. Nyugodjon valós alapokon, vegyük számba adottságainkat és képességeinket, környezetünk és a munkaerőpiac adta lehetőségeket. Készítsünk cselekvési tervet, azaz ne csak a célt, hanem a hozzá vezető utat is határozzuk meg, méghozzá lépésekre bontva. Fogalmazzuk meg részcéljainkat is! Legyünk elszántak és következetesek a célkitűzésben, ugyanakkor rugalmasak és nyitottak a cselekvési program kidolgozásában és megvalósításában.
Ne csak a távoli jövőbe nézzünk, tervezzük rövid és középtávra is! . „Aki nem néz a lába elé, az könnyen megbotlik”. A rövid távú tervek a mában, a realitásokban gyökereznek. A következő lépésről (döntésről) szólnak. Aktivizálnak, kimozdítanak a holtpontról. Néha átmeneti megoldást, kompromisszumot céloznak meg. A rövid távú célok legyenek konkrétak, jól definiáltak és határidőhöz kötöttek. Például: június végén beiratkozom egy nyolc hetes intenzív angol nyelvtanfolyamra, hogy szeptemberben sikerüljön a középfokú nyelvvizsgám. Nézzünk egy másik példát is: ha a következő hónapban is minden hétvégén dolgoznom kell, akkor új munkahelyet keresek. A célkitűzés és a megvalósítás időben közel áll egymáshoz. A siker tudatosulásához, megéléséhez elengedhetetlen. Aki nem tűz ki (nem konkretizál) rövid távú célokat, az lemond arról az örömről, erőforrásról, amit elérésük okoz.
A közép és hosszú távú célkitűzések a karrier motorjai. „Aki nem néz fel, az sose lát szivárványt”. Ott lebegnek a szemünk előtt, lelkesítenek, átsegítenek a sikertelen vagy rendkívüli erőfeszítést igénylő időszakokon. Veszélyes, ha hosszú távú céljaink megcsontosodnak vagy kőbe vésetnek. Változik a kor, amiben élünk, s ezzel együtt adottságaink és lehetőségeink is módosulnak. Előfordul, hogy egy baleset következtében lényeges változás áll be munkaképességünkben, s például nemzetközi tolmácsi karriercélunkat fordítóivá kell megváltoztatnunk. Bánjunk óvatosan a megfogalmazásukkal: hagyjunk esélyt alternatíváknak, kisebb-nagyobb módosulásoknak. Például megvalósította (vagy talán túl is teljesítette) karriercélját az a fiatalember, aki egyetemistaként rendezői terveket dédelgetett, s most egy konferenciaközpont kreatív vezetője.
A célkitűzés a tudatos karrierépítés alapja. Nem ad hoc jellegű egyszeri felbuzdulás, hanem egy meg-megújuló folyamat, melynek kontrollálása önismeretet, tájékozottságot és rendszerességet igényel. Eredménye a karriercél (rövid és hosszú távú célok összessége, melynek frappánsan megfogalmazott változata az önéletrajzba is beírandó) és a karrierépítés programjaként szolgáló cselekvési terv (cél eléréséhez szükséges lépések és ezek ütemezése).
Nem elég elmerengeni és álmodozni céljainkról, hanem sorsfordító pillanatokban szembe kell nézni velük, mérlegelni és dönteni. Időről időre felül kell vizsgálni céljainkat és lehetőségeinket, hogy alkalmazkodhassunk az új kihívásokhoz (pl. technika, tudomány, üzleti élet fejlődése, új iparágak és munkakörök születése). Vegyük tudomásul, hogy bizonyos változások kizökkenthetik életünket, karrierünket az elképzelt mederből, s ekkor megújult alapokra támaszkodva, új célokat kell kitűzni.

2006. november 29. 07:39 | tothevamaria

Kommentár (1)
Nagy örömmel és érdeklődéssel tekintek az új fórum felé. Sok sikert kívánok a blog írójának. Biztos vagyok benne, hogy sokan fogják érdeklődéssel és eredményesen látogatni.
Anonim , 2006. november 30. 11:33
 
Név:
Email:
Honlap:
Hozzászólás:
Kérjük írja be a baloldali számot!

Keresés