hrblog.jobline.hu

Történetek

Állásbörzék margójára

A tegnapi és a mai napot a Műegyetem állásbörzéjén karriertanácsadással töltöttem, itt kb. tizedik alkalommal. Ha jól meggondolom, ez már maga a "történelem": öt éve még az inetrjúfülkém elfért az aulában, a Jobline standja mellett, a résztvevők mindegyike végzés felé haladó, vagy frissen végzett mérnök, sőt több egyetemi tanár, még tanszékvezető professzor is bekukkantott, érdeklődve, hogy kinek és miben tudunk tanácsot adni. Emlékszem, volt olyan végzős, aki azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy a karrierépítés szempontjából mi a hasznosabb, bent maradni az egyetemen Phd-programra, avagy elfogadni az OTDK munka alapján felajánlott multi gyakornoki programját, avagy megpróbáljon külföldön találni munkát vagy ösztöndíjat. Más meg azzal, hogy kell-e, érdemes-e harmadévesen már szakmai gyakorlati helyszínt, vagy akár diákmunkát keresni... Az évek során egyre magasabbra, s egyúttal eldugodtabb helyre került a fülke, az idén a színházterembe, s a többség csak a Jobline munkatársainak kíséretében ért célba: számítógépek és játékasztalok mögött két kilincs nélküli fekete ajtóból kellett kiválasztani, hogy melyik nyílik, rajta tollal írt felirat - "Csendet kérünk" - oldotta a feszültséget, majd a terembe belépve hatalmas sötétség, amit reflektorszerű lámpa fénykévéje orientált a fülke felé. Aki korábban érkezett, sötétben, egymásra rakott székekre ülhetett. A két nap szokás szerint gyakorlatilag minden időpontjára volt jelentkező, sőt az első nap "túlóráztunk". Az összes tanácskérő közül 1 mérnökhallgató (első éves), no még egy műegyetemista (de ő közgazdász), a többiek 19-54 éves korosztályból kikerült, igen változatos szakmai profillal, élethelyzetben, ambícióval. Bízom benne, hogy az idén is a többség elégedetten lépett ki a fülkéből, kapott néhány használható ötletet, bíztatást.

Hadd mesélem el - persze azonosító adatok nélkül - a szívemnek legkedvesebb történetet! Három hete a Corvinus állásbörzéjén kezdődött: elszontyolodva érkezett hozzám néhány éve végzett, tanulmányai befejezése után külföldön nyelvtudását tökéletesítendő, magát  babysitterként elartani akaró fiatal. Külföldön érte a váratlan rosszullét, melynek következtében hosszabb ideig tartó rehabilitáció után, megváltozott munkaképességűként most már itt Bp-en keres(ett) szakmai és személyes kompetenciáinak, derűs, nagyon kedves személyiségének megfelelő állást. Amikor először találkoztam vele, több hónapnyi sikertelen próbálkozás volt mögötte. Elmondta, hogy a pályázatában nem merte feltüntetni állapotát(amíg megtette, még választ sem kapott jelentkezéseire). Be is hívták több interjúra, de az első fordulón sose jutott túl. Tanácsoltam neki, bátran, emelt fővel vállalja korlátozottságát, ami egyébként a képzettségének megfelelő munkakör betöltésében amúgy sem akadályozza. Kivételesen könnyű helyzetben voltam, mivel állításomat a helyszínen bizonyítani is tudtam: olyan cégek standjának azonnali felkeresését javasoltam, melyekről tudtam, hogy élenjárnak, mint "befogadó munkahelyek". Ma egy kedves mosolyú, csollogó szemű lánnyal találkoztam, aki azért jött, hogy elmesélje, túl van egy multinacionális vállalat kiválasztási eljárása második fordulóján... 

2006. november 30. 19:11 | tothevamaria

Kommentár (8)

Keresés