hrblog.jobline.hu

Karrier

„Tanár, aki nem szeretne tanítani”

Dolgozni kell, ha elmúlt már ennyi meg ennyi…

A pici babától joggal várjuk el, hogy 2-3 hónapos korában már keresse tekintetünket, tartsa a fejecskéjét, 5-6 hónaposan forgolódjon, esetleg kezdjen el kúszni, s persze aggódunk, ha egy évesen még nem áll, ül, s mondja ki az első szavakat. Törvény írja elő, hogy 6-7 évesen meg kell kezdeni az iskolai tanulmányokat, s talán még most is evidens, hogy az érettségizők döntő többsége 18-20 éves korban van… Igen sok szülő akarja, tudja biztosítani gyermekei számára a diplomaszerzést. A felvételi rendszer változása, a kreditrendszer, a párhuzamosan is megszerezhető diplomák, az átjárás az egyetemek közt alakította ki, hogy a pályakezdés, a karriercél meghatározása, az elindulás a munka világában számos dilemmát hordoz magában. Tény, hogy a pályakezdés már nem korlátozható a 20-24 éves életkorra, de a Hr-esek többsége egyetért abban, hogy az ettől való lényeges eltérés hátrányt jelent(het). 
Az elkövetkező napokban nem az evidens elindulásról, azaz a végzettségnek szó szerint megfelelő egyenes elindulásról írok, hanem konkrét rövid és középtávra szóló karriercélt vázolok fel azok számára, akik helyből váltani akarnak, vagy kényszerülnek.„Tanár, aki nem szeretne tanítani”
A tanári pályát még ma is igen sokan választják ad hoc jellegű pályaválasztási döntésként. A gimnáziumi években sem alakul ki erőteljes vonzódás valamilyen szakterület iránt, az érdeklődés, a tehetség tantárgyakhoz kapcsolódik, s szakmai kompetenciák megalapozása helyett inkább csak ismeretek felhalmozása történik. Amikor feltesszük a kérdést érettségi előtt állóknak, hogy „milyen pálya vonzza, mivel szeretne hivatásszerűen foglalkozni”, akkor lényegesen nagyobb gyakorisággal kapunk olyan választ, ami kedvenc tantárgy(ak) megjelölése (pl. „jó vagyok töriből, ezzel kezdek majd valamit”), vagy pedig elvárt munkahelyi körülményekre (pl. rugalmas munkaidőben, fiatal csapatban szeretnék dolgozni), s még inkább, jövedelemre, presztízsre (pl.„izgalmas, pörgős munka, ahol sokat lehet keresni ”) utal, mint konkrét pálya, szakterület megnevezésére. S amikor elérkezik a felvételi lapok leadási határideje, kényszerdöntés születik: oda adják be a jelentkezési lapot, ahova elég a pontszám, s ez elég gyakran a tanári pálya vagy annak határterülete. A főiskola, egyetem ritkán juttatja olyan élményekhez a hallgatókat, mely áttöri a „véletlenül kerültem ide”, az  „én csak kívülről szemlélődöm”, a „ha már elkezdtem, végigcsinálom”, „meglesz a diplomám, s majd kezdek valami mást” érzését. Még sincs baj, ha ezekben az években – tanulmányai, emberi kapcsolatai, közösségi tevékenysége, alkalmi munkavégzése, sport és egyéb szabadidős tevékenysége, hobbija révén –, lényegesen fejlődnek a hallgató személyes és szakmai kompetenciái, pl. szuverénné, döntés-, tárgyaló- és prezentációképessé válik, folyékonyan beszél legalább egy idegen nyelvet, a számítógépet napi szinten (s nemcsak netezésre) használja, ügyesedik az érzelmek, konfliktusok, váratlan helyzetek kezelésében, megtapasztalja az erőfeszítés, a küzdés, a siker izgalmát, örömét… s persze hasznosíthatóan ott van az az egy-két tantárgy / tudományterület, mint tudásbázis is, amire szakosodott.
A felsorolt kompetenciák jó esélyt adnak a személyes és telefonos ügyfélszolgálatokon, szolgáltató központokban (call centerekben), értékesítés különböző területein (pl. területi képviselő, ingatlanforgalmazó, befektetési tanácsadó, hirdetésszervezés, telesales) és a humán szolgáltatásban (pl. oktatásszervező, tréner) való pályakezdésre. A felsorolt pályák mindegyikében létezik ma már valamilyen államilag elismert, felnőttképzésben és/vagy iskolarendszerben is elérhető szakképzés, de a foglalkoztatók többsége maga is biztosítja az alkalmassági szűrőn megfeleltek számára a betanítást, képzést.

2007. május 7. 22:01 | tothevamaria

Kommentár (0)

Keresés