Toborzás

Páros és csoportos interjú

Ne csodálkozzunk, az sem evidens, hogy egyedül vagyunk az interjú helyszínén. Sor kerülhet páros vagy csoportos interjúra is. Az utóbbi szokványosabb, pl. a kiválasztási forduló első körében, olyan munkaköröknél, ahol hasonló pozícióban sokan dolgoznak, s most, ebben a pályázati periódusból is többen kerülhetnek felvételre.

Megnyugtató, hogy nem a célszalagért folyik a verseny, aki mellettem, velem szemben ül, az nem ellenfél, hanem potenciális szövetséges, jövőbeni kolléga. Az interjú sem szokványosan zajlik, kezdetben nem bennünket faggatnak, hanem először a cégről, munkáról, feladatokról, munkamódszerekről, segédeszközökről, munkahelyi körülményekről, kompenzációról, karrierlehetőségekről tájékoztatnak. Szokatlan a helyzet, mintha nem is „vizsgáztatni” akarnának, hanem inkább megnyerni, vagy éppen elkedvetleníteni.

Véget ér a tájékoztató, elhangzik a felszólítás: „Tessék kérdezni”, s valóban, néhányan már fel is teszik a kezüket, s érdeklődnek, az ügyesebbek az munkatársakkal szemben támasztott elvárásokról, alkalmassági kritériumokról, a munka összetettségéről, a betanítás, a beillesztés fordulópontjairól… Az ügyetlenebbek kezdésként a nyári szabadság kiadásáról, sportolási lehetőségekről, külföldi képzésekről.

A páros interjú olykor igen komoly nyomás alatt zajlik: több forduló van mögöttünk, nyilvánvaló, hogy a célegyenesbe fordultunk, s nincs mit csodálni, összeengedtek bennünket egy ringbe: „Győzzön a jobbik”! S valóban, ha olyan a munkakör, amiben nap mint nap, pl. versenytárgyalásokon, kiélezett helyzetekben kell eredményt elérni, akkor két stratégiailag alkalmasnak látszó jelölt közül az lehet, legyen a befutó, aki itt győzni tud. Nem is akárhogy, könnyedén, „tisztán játszva”, elegánsan, még a legyőzöttben is elismerést keltve.


2007. szeptember 24. 19:14 | tothevamaria

Kommentár (2)
I like the style of the site, the overall design is really good, really rich content of the site. A few times to ask to buy USB Digital TV Tuner electronic products?
boardaaa , 2012. május 15. 03:41
Hát igen ezek a csoportos interjuztatások a meglepetés erejével érik a munkaválalót hirtetelen , e-miatt a helyzett miatt " zavarba" jöhet , gondolom ez is cél, hogy tetszteljék az embert
Takarítás , 2007. október 29. 13:22
 
Név:
Email:
Honlap:
Hozzászólás:
Kérjük írja be a baloldali számot!

Keresés