Karrier
"ez az ügy országos ügy"
Mint ahogy a blog indításakor ígértem, újra és újra idézek "tipikus" tanácskérő levelekből - az azonosításra alkalmas információkat kihagyva -, hiszek benne, hogy így olyanokat is gondolkodásra, korrekcióra késztethetek, akik sose kérdeznének. Azt is örömmel látom, hogy kedves olvasóim, önök közül is többen vállalkoznak polémiára, saját tapasztalatok alapján megfogalmazott tanácsadásra.
Örök kérdés, hogy tálaljuk az állásinterjún, hogy miért veszítettük el / mondtuk fel előző munkahleyünket. Az "elvállás" igen sokszor sebeket ejt, sértetten, az egész világra haragudva, sérelmünket hosszasan magyarázzuk, ki-ki vérmérséklete szerint szomorúan vagy haraggal:
"Többdiplomás, értelmiségi nő vagyok, aki sokadmagával együtt fél éve elveszítette állását, amelyhez évtizedekig ragaszkodott. Azóta folymatosan állást keresek és a bemutatkozáskor, meg szoktam említeni, hogy ... egy keresetből élünk ketten. Valamint azt is kifejtem, hogy miért bocsátottak el, mert ez az ügy országos ügy is és kell, hogy tudnak róla azok az emberek, akik az elbocsátás előtti helyzetet előidézték. Nem biztos, hogy jól teszem, amit teszek, de képtelen vagyok eljátszani azt a szerepet, hogy például: meghalok, ha nem dolgozhatom a ... cégnél, mondjuk, mint arclattervező..."
Tény, hogy a veszteséget fel kell dolgozni, a "gyászmunkát" el kell végezni... Amikor még friss, sokkoló az élmény, akkor néhány napot, hetet - tudatosan - rá kell szánni, személyiségtől, megküzdési stratégiától függően más-más módon: van aki "ventillál" (kibeszéli magából), van, aki "kifárasztja magát" (akkurátusan kitakarítja az egész lakást, sőt, lehet hogy még ki is festi, mások belefeledkeznek a sportba, futnak vagy hat-nyolc órán át erobokoznak), vagy bezárkózik (közben semmit tesz, vagy olvas, filmet néz, s persze közben jöhet egy kis csoki, vagy némi alkohol) ... Így van ez a nagy magánéleti válságoknál (pl. szakítás, vállás) is, de a munkával kapcsolatban megélt sérelmek, veszteségek esetén is. Az első napokban - tisztelet a kivételnek - nem tudjuk legjobb formánkat adni, összpontosítani, koncentálni, megfontolt döntéseket hozni...
Néhány nap, hét, esetleg egy-két hónap eltelte után már nem tölti ki minden percünket a keserűség, képesek vagyunk újraértékelni, tervezni, összpontosítani... Néha ez megy magunktól is, máskor meg családi, baráti, vagy akár professzionális segítségre (akár orvosi, pszichológusi, vagy éppen karriertanácsadói) van szükségünk.
Tekintsük át ellenőrzőlistaszerűen, hogy mik a megteendő lépcsőfokok:
- Képes vagyok újra kontrollálni időmet, tetteimet, érzelmeimet: pl. reggel felkelek és este lefekszem a normál hétköznapi ritmus szerint, szokásos intenzítással és minőségben végzem a napi rutinszerű feladataim (pl. személyes teendők, családi feladatok, munkán kívüli elfoglaltságok), ad hoc jellegű beszélgetéseimben már nem dominál a veszteség felemlegetése, még titokban sem várom másoktól, hogy vígasztaljanak, hogy "lábujjhegyen járjanak körülöttem", hogy sajnáljanak, tudok nevetni, örülni, lelkesedni, ha van rá okom (a kis dolgoknak, mások sikerének is);
- Elfogadtam a tényt, helyzetet: "elvesztettem a munkám, ezen már nem tudok változtatni, tovább kell lépnem", újra és reálisan kell értékelni lehetőségeimet, erőforrásaimat, szándékaimat, kötelmeimet. Tervezni és cselekedni kell, s ehhez igénybevenni mások véleményét, tanácsát, támogatását.
- Önértékelés: mire vagyok képes aktuálisan - szakmai kompetenciák elemzése (mik a meglévő erősségeim, korlátaim), mi érdekel, motivál, lelkesít, vannak-e hasznosítható kapcsolataim, milyen kompromisszumokat tudok vállalni (alku-arénám meghatározása, munkakör jellege, szintje, lokális és időbeli mobilitás, bérigény...),
- Munkapiac-elemzés: milyen állások vannak szabadon, álláshirdetések figyelése, elemzése, az elvárások összevetése saját szakmai profillal - csak azt pályázzam meg, ami előreláthatóan belefér az alkuarénámba!
- Karrierdossziém összeállítása (erről már itt a blogon is írtam, de részletesen olvashat róla pl. Karrieriskola című könyvemben, vagy a www.karrieriskola.hu oldalon)
- Pályázás és követés
- Felkészülés az állásinterjúra: kényes kérdések, aktuális élethelyzet értelmezésére való felkészülés: azt és annyit tudjunk mondani, ami a potenciális munkáltatónak érdemi és értékelhető (higgyék el, a "mértéktartás", a "relevancia" olyan értékek, amik mentén érdemes megfogalmazni, s azonosítani gondolatainak). Ne szánalmat akarjunk kelteni az állásinterjún, s ne is akarjunk lehengerelni, az ember szakmai kompetenciáiban, viselkedésében és motivációjában tud megfelelni az elvárásoknak, nem pedig sarokba tudja szorítani a munkáltatót, hogy az ne tudjon kitérni az alkalmazás elől.
- S közben: aktív élet, vállaljunk többet magunkra otthon, családi körben, egyéb tevékenyésgünkben...
2008. március 20. 07:39 | tothevamaria
Kommentár (3)Bemutatkozás
Öt éve már, hogy a Jobline oldalakon HR-es szakmai tartalommal (Karrieriskola), karrier tanácsadással (karrier@hvg.hu) és pályázatok véleményezésével (cvexpert@hvg.hu) segítjük az álláskeresőket, karrierépítőket. HR-es kollégák, hallgatók is mind gyakrabban látogatják szakmai oldalainkat, s tisztelnek meg kérdéseikkel, véleményükkel. Állásbörzéken, konferenciákon, kiállításokon tapasztaljuk, sok a kérdés, de kevés lehetőség adódik a diskurzusra. Jött az ötlet, mely itt – most testet öltött, indul a Jobline - HRblog, az Önök kíváncsiságára, együttműködési készségére apellálva, egyelőre a Karrier – Toborzás – Kiválasztás témakörökre fókuszálva.
Aki a blogot írja: Tóth Éva Mária - humánmenedzsment szakértő, a HVG – Jobline karrier-tanácsadója, a www.karrieriskola.hu szerzője, fejlesztője. A Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumának társelnöke, a Call Center Club, a Partnering folyóirat elindítója. Karriertervezéssel, szervezet- és személyzet-fejlesztéssel foglalkozik, specialitása az ügyfélszolgálat, call center. A HR felsőfokon, A meeting, Telefonos ügyfél-kommunikáció könyvek társzerzője, rendszeresen publikál szakmai kiadványokban, közreműködik konferenciákon, tanácskozásokon.
Linkek
Keresés
A legfrissebbek
- HR-szakma
- A szakmai alkalmasság vizsgálata
- Szakmai gyakorlatot keresők
- 50+
- Érzelemgazdag belső világ nélkül nincs kreativitás
- Változott az álláshirdetésekre jelentkezők összetétele
- Karrier
- Ismeretlen ismerősök
- Szombat délben
- A tökéletességre törekvés
- Nem tudom
- Tanári, oktatói, tréneri
- Kiválasztás
- Megbízhatóság, érvényesség és standardizálás
- Ellenőrző kérdésre
- Meséljen magáról
- Ne kéressük magunkat,
- Élménynek sem utolsó
- Toborzás
- Sorvezető pályázata önértékeléséhez
- Majd az interjún bővebben kifejtem
- Mondjuk tollba
- Megkerülhetetlen kérdések
- Meglátni a lehetőséget
- Történetek
- Bármilyen adminisztratív munka
- Együttműködésre inspiráló
- Külön(leges) utakon
- Honnan is?
- Megfontolásra
Kategóriák
Régiek
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. október
- 2008. szeptember
- 2008. augusztus
- 2008. július
- 2008. június
- 2008. május
- 2008. április
- 2008. március
- 2008. február
- 2008. január
- 2007. december
- 2007. november
- 2007. október
- 2007. szeptember
- 2007. augusztus
- 2007. július
- 2007. június
- 2007. május
- 2007. április
- 2007. március
- 2007. február
- 2007. január
- 2006. december
- 2006. november
- Jelen
Az egyik ismerősömet pl. egy vállalati összeolvadás miatt annyira kikezdték a másik cég alkalmazottai, hogy több mint 15 kilót fogyott alig hat hónap alatt, állandóan remeg, síkideg, állandóan szőnyegszélére van állítva, majdnem mindennap sír amikor hazamegy, de gyakran még benn a munkahelyén is, a mosdóban. Én nem így ismertem őt, ő egy életvidám, munkáját szerető, kompromisszumképes, társaságkedvelő ember volt. A vállalati összeolvadás óta árnyéka önmagának. Mondhatni teljesen kicsinálták, lelkileg, érzelmileg, mindenhogyan.
Lehet vállrándítással elintézni, miért hagyta magát, vagy hangzatos dumát bedobni, hogy csak az lesz áldozat, aki olyan típus. Ez nem igaz. Senki nem okos, ha mindenki, még a főnök is részt vesz a kiközösítésben, megalázásban. Ezt csak az tudhatja aki már átélte egyszer. Aki még nem került ilyen helyzetbe az jobb ha hallgat.
Viszont ilyen esetben mit mondjon az interjún? Nem érzi jól magát? Kicsinálják a többiek? Mégis, ilyenkor mit lehet mondani, hogy ne úgy tünjön szánalmat akarunk kelteni magunk iránt? Fejlődni akar? Ez már nagyon elcsépelt, nem?
Én már nem tudok neki épkézláb tanácsot adni, annyira el van keseredve. Nagyon aggódom érte, mert teljesen kifordult önmagából, szinte megváltozott. Mintha egy másik ember lenne. Én sem hittem ebben, hogy így ki lehet készíteni egy embert, de most már be kell lássam, ez ami itt folyik ma Magyarországon, egyszerűen embertelen!