bátran érdeklődhet annak eredményéről, ha csak nem kapott annak végén olyan információt, mely hosszabb időintervallumot jelöl meg az adott kiválasztási forduló lebonyolítására vonatkozóan. Nem találkoztam még olyan interjúztatóval, aki az érdeklődést rossz néven vette volna! De olyannal többször is, aki kifejezetten pozitívan értékelte, különösen olyan munkakörökben, ahol az ügykövetés, a partnerekkel való kapcsolattartás, a kezdeményezés, az asszertivitás munkaköri követelmény.
Tudom, aki még nem próbálta, az bizonytalan, hogy mit is írjon vagy mondjon az érdeklődéskor. Álljon itt példaként két, különböző csatornán kezdeményezett érdeklődés (visszajelentkezés):
E-mailben: „Tisztelt Lénárd úr, kedden 14 órakor voltam önöknél interjún a logisztikai menedzser pozícióra beadott pályázatom alapján. Köszönöm a bemutatkozás lehetőségét. Az interjú légköre, az ott elhangzott információk megerősítették szándékomat: szeretném elnyerni az állást, mivel az mind tartalmában (szakmai feladatok, kapcsolatok), mind szervezeti kultúrában összhangban van szaktudásommal és vezetői tapasztalatommal, ambíciómmal. Úgy érzékeltem, hogy az önök számára különösen fontos korábbi tapasztalataim elemzése. Mindezt megkönnyítendő, készítettem egy rövid összefoglalót azokról a nagyobb projektekről, melyekben közreműködtem, részletezve saját felelősségi és feladatkörömet. Minden egyes projekthez megadtam elérhetőséggel egy referenciaszemélyt is. Várom jelentkezésüket, üdvözlettel Szabó Péter”
Telefonon: „Jó napot kívánok, Szabó Péter vagyok, kedden délután voltam önöknél állásinterjún, a logisztikai menedzser pozícióra folyó keresésük kapcsán. Én voltam az ebédszünet utáni első interjúalany, akit alaposan kifaggattak az olasz autógyárban hasonló munkakörben szerzett tapasztalataimról. Az interjú során igen sok figyelmet és értékes, jelentkezési szándékomat megerősítő információt kaptam önöktől - köszönöm. Mivel nagyon érdekel az állás, érdeklődni szeretnék, hogy van-e már döntés a folytatásról, számítanak-e rám, mint potenciális jelöltre?
2009. június 19. 22:13 | tothevamaria
Kommentár (0)Öt éve már, hogy a Jobline oldalakon HR-es szakmai tartalommal (Karrieriskola), karrier tanácsadással (karrier@hvg.hu) és pályázatok véleményezésével (cvexpert@hvg.hu) segítjük az álláskeresőket, karrierépítőket. HR-es kollégák, hallgatók is mind gyakrabban látogatják szakmai oldalainkat, s tisztelnek meg kérdéseikkel, véleményükkel. Állásbörzéken, konferenciákon, kiállításokon tapasztaljuk, sok a kérdés, de kevés lehetőség adódik a diskurzusra. Jött az ötlet, mely itt – most testet öltött, indul a Jobline - HRblog, az Önök kíváncsiságára, együttműködési készségére apellálva, egyelőre a Karrier – Toborzás – Kiválasztás témakörökre fókuszálva.
Aki a blogot írja: Tóth Éva Mária - humánmenedzsment szakértő, a HVG – Jobline karrier-tanácsadója, a www.karrieriskola.hu szerzője, fejlesztője. A Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumának társelnöke, a Call Center Club, a Partnering folyóirat elindítója. Karriertervezéssel, szervezet- és személyzet-fejlesztéssel foglalkozik, specialitása az ügyfélszolgálat, call center. A HR felsőfokon, A meeting, Telefonos ügyfél-kommunikáció könyvek társzerzője, rendszeresen publikál szakmai kiadványokban, közreműködik konferenciákon, tanácskozásokon.