Vannak olyan foglalkozások, ahol nem elvárt a jogi végzettség, de a napi munka része pl. szerződések előkészítése, kötése, vagy az ügyfélpanaszok kivizsgálása. Mindez azt igényli tőlünk, hogy eligazodjunk a jogi formulák, fogalmak, összefüggések közt, legyünk képesek értelmező olvasásra, szövegmagyarázatra, vagy az esetleges hibák, ellentmondások felderítésére. Ha nem tudunk pontosan, szakszerűen fogalmazni, sok félreértést, s ebből adódó problémahelyzetet generálunk.
Ne csodálkozzunk, hogy a kiválasztási eljárásban igen sokszor a szakszerűség, hozzáértés, megbízhatóság vizsgálatakor akár alapvető jogi, kiemelten pl. munkajogi, polgári jogi, esetleg vállalkozási, szavatossági, titoktartási, összeférhetetlenségi kérdések is előkerülhetnek, akár az interjú keretében, de még inkább pl. AC csoportos vagy irattárca gyakorlata, esetleg szituációs játékban.
A szervezetek többsége – különösen pályakezdőktől, pályamódosítóktól, elsősorban nem precíz ismeretet vár el, hanem inkább „jogi alapműveltséget”, azaz tájékozottságot, affinitást, továbbépíthető etikai alapot. Számítsunk rá, hogy a betanító képzés (pl. orientációs program, tréning vagy on-the-job típusú oktatás) keretében meg kell ismerkednünk munkáltatónk, szervezeti egységünk jogkörét, működését szabályozó legfontosabb dokumentumaival, pl. a „szervezeti és működési szabályzat”-tól kezdve a „minőségügyi kézikönyvig”, a „kollektív szerződés”-től az „etikai kódex”-ig, vagy az „általános szerződési feltételek”-től a konkrét „formanyomtatványok”-ig.
Az első jogi nyelven fogalmazott dokumentum a munkaszerződés lesz, melynek egyes pontjaival kapcsolatban az első tisztázó kérdések olykor már az első találkozáskor szóba kerülhetnek – akár általunk kezdeményezetten (pl. foglalkoztatási forma, szerződés időtartama, munkaidő, munkarend).
3 kommentár | 2007. június 13., szerda | Kiválasztás | tothevamaria
Öt éve már, hogy a Jobline oldalakon HR-es szakmai tartalommal (Karrieriskola), karrier tanácsadással (karrier@hvg.hu) és pályázatok véleményezésével (cvexpert@hvg.hu) segítjük az álláskeresőket, karrierépítőket. HR-es kollégák, hallgatók is mind gyakrabban látogatják szakmai oldalainkat, s tisztelnek meg kérdéseikkel, véleményükkel. Állásbörzéken, konferenciákon, kiállításokon tapasztaljuk, sok a kérdés, de kevés lehetőség adódik a diskurzusra. Jött az ötlet, mely itt – most testet öltött, indul a Jobline - HRblog, az Önök kíváncsiságára, együttműködési készségére apellálva, egyelőre a Karrier – Toborzás – Kiválasztás témakörökre fókuszálva.
Aki a blogot írja: Tóth Éva Mária - humánmenedzsment szakértő, a HVG – Jobline karrier-tanácsadója, a www.karrieriskola.hu szerzője, fejlesztője. A Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumának társelnöke, a Call Center Club, a Partnering folyóirat elindítója. Karriertervezéssel, szervezet- és személyzet-fejlesztéssel foglalkozik, specialitása az ügyfélszolgálat, call center. A HR felsőfokon, A meeting, Telefonos ügyfél-kommunikáció könyvek társzerzője, rendszeresen publikál szakmai kiadványokban, közreműködik konferenciákon, tanácskozásokon.