Páros és csoportos interjú

Ne csodálkozzunk, az sem evidens, hogy egyedül vagyunk az interjú helyszínén. Sor kerülhet páros vagy csoportos interjúra is. Az utóbbi szokványosabb, pl. a kiválasztási forduló első körében, olyan munkaköröknél, ahol hasonló pozícióban sokan dolgoznak, s most, ebben a pályázati periódusból is többen kerülhetnek felvételre.

Megnyugtató, hogy nem a célszalagért folyik a verseny, aki mellettem, velem szemben ül, az nem ellenfél, hanem potenciális szövetséges, jövőbeni kolléga. Az interjú sem szokványosan zajlik, kezdetben nem bennünket faggatnak, hanem először a cégről, munkáról, feladatokról, munkamódszerekről, segédeszközökről, munkahelyi körülményekről, kompenzációról, karrierlehetőségekről tájékoztatnak. Szokatlan a helyzet, mintha nem is „vizsgáztatni” akarnának, hanem inkább megnyerni, vagy éppen elkedvetleníteni.

Véget ér a tájékoztató, elhangzik a felszólítás: „Tessék kérdezni”, s valóban, néhányan már fel is teszik a kezüket, s érdeklődnek, az ügyesebbek az munkatársakkal szemben támasztott elvárásokról, alkalmassági kritériumokról, a munka összetettségéről, a betanítás, a beillesztés fordulópontjairól… Az ügyetlenebbek kezdésként a nyári szabadság kiadásáról, sportolási lehetőségekről, külföldi képzésekről.

A páros interjú olykor igen komoly nyomás alatt zajlik: több forduló van mögöttünk, nyilvánvaló, hogy a célegyenesbe fordultunk, s nincs mit csodálni, összeengedtek bennünket egy ringbe: „Győzzön a jobbik”! S valóban, ha olyan a munkakör, amiben nap mint nap, pl. versenytárgyalásokon, kiélezett helyzetekben kell eredményt elérni, akkor két stratégiailag alkalmasnak látszó jelölt közül az lehet, legyen a befutó, aki itt győzni tud. Nem is akárhogy, könnyedén, „tisztán játszva”, elegánsan, még a legyőzöttben is elismerést keltve.


1 kommentár | 2007. szeptember 24., hétfő | Toborzás | tothevamaria

A folytatólagos interjú

Forgószínpadszerűen követik egymást a több, különböző képzettségű, beosztású vezetővel, szakértővel folytatott interjúk. Olykor lélegzetvételnyi szünet nélkül járunk teremről teremre, max. 15-20 percet töltve egy helyen, néha szó szerint ugyanarra a kérdésre válaszolva újra és újra, máskor meg pont ellenkezőleg, mindenki másról, más szemszögből, stílusban faggat.

Érezzük, minden egyes helyzetben maximálisan kellene teljesítenünk, de majd mindig akad egy interjúztató, akinek gondolatmenetéhez nehéz alkalmazkodnunk. Az egész procedúra – a csúszásokkal, bejelentkezéssel együtt - akár fél napot is igénybe vehet, s nagyon elfáradunk, főként azok, akiknek nem szeretnek magukról beszélni. Azt sem hat lelkesítőleg, hogy látjuk a konkurenciát, a többi behívottat, s persze mindig vannak jól-értesültek, akik igyekeznek másokra is átragasztani pesszimizmusukat („minek ez az egész felhajtás, enélkül is már rég eldöntötték, hogy kit vesznek fel”).

Igen hasonló, vagy még nehezebb a helyzet, amikor egyéb kiválasztási módszerekkel kombinálva, pl. AC programba illesztve kerül az interjú lebonyolításra.


2 kommentár | 2007. szeptember 18., kedd | Kiválasztás | tothevamaria

Panelinterjú

Az egyidejűleg interjúztatók száma is igen változatos lehet, hagyományosnak tekinthető az egy az egyben arány (négyszemközt), gyakran fordul elő a páros interjú (többnyire az egyik interjúztató HR-es, a másik szakmai vezető), de mind gyakoribb és persze a leginkább megterhelő az ún. panelinterjú, amikor akár négyen-öten is ülnek velünk szemben az asztalnál. Két interjúztatóhoz sem könnyű igazodni, velük érdemi szemkontaktust tartani, hát akkor ennyivel!

Az elején ugyan bemutatkoztak, de gyorsan elfelejtjük, hogy ki milyen szakmai háttérrel, döntési kompetenciával van jelen. S ahány kérdező, annyiféle viszonyulás, viselkedés, talán van köztük olyan is, aki – talán csak látszólag, szándékosan - alig figyel, a másik esetleg kötekedik, a harmadik megjegyzéseket tesz, a negyedik lelkesedik… Záporoznak a kérdések, olykor meg egy-két percig senki sem szól, hatalmas a csend. Szólni kéne - gondoljuk, de fogalmunk sincs, hogy mit is mondjunk. Kérdezzünk!


0 kommentár | 2007. szeptember 10., hétfő | Kiválasztás | tothevamaria

Keresés