Ma azzal kezdtem a napot, hogy a karrier@hvg.hu címre beérkezett, tanácskérő levelekre válaszoljak. Név nélkül, néhány sort idézek az egyik, megközelítési módjában tipikusnak is mondható levélből:
"Segítséget szeretnék kérni abban, hogy milyen munkát keressek, melyik lenne nekem a megfelelő.
Nem érdekel a bank, biztosítás, a kétkezi piszkos munka, a hétvégén is dolgozni kell munka, a korán kelős munka, az irodában napi 8-9 óra hossza ülős munka, ügynöki is kizárva, a területi képviselő is, a számolós (mert matekból sose voltam erős és a számokkal dolgozást sem szeretem).
Csak Szegeden és maximum 30 km-es körzetében lenne szükségem munkára, mert 2-3 évig nem mehetek el a városból."
A levélben ismétlődő nemek, kizárások alapján a tanácskérő képzettségéről, szakmai tapasztalatairól, élethelyzetéről semmit sem tudok meg, enélkül pedig csak tippelgethetek: lehet az illető három diplomás, nyelveket beszélő 48 éves bölcsész, akit egy szabadidejében kedvtelésből végzett kutatómunka köt a városhoz, mint érettségizett, felsőfokú tanulmányokat többször félbehagyó, szakképesítéssel, érdemi munkatapasztalattal nem rendelkező huszonegynehány éves fiatalember, aki pl. a baráti kör vagy a szerelem miatt ragaszkodik a városhoz... Nyilvánvaló, hogy más elindulási alternatívák kínálkoznak az egyik esetben, mint a másikban.
Mégis, a nagyobb gondot nem az információhiányban, hanem a munkához való viszonyban, motivációban, a munkavállalás lenézésében, elutasításában érzem! Gyakori a felszínes ismeretekből táplálkozó előítéletek, vagy egyes üzleti területeknek (mint itt a bank) a lenézése vagy épp ellenkezőleg, a fetisizálása. Vajon az ügynöki, területi képviselői munkakörben mit talál valaki riasztónak: az egyéni felelősségvállalást, az elvárt időgazdálkodást, eredményorientáltságot, a magabiztos termék és szolgáltatásismeretet, a jó prezentáció- és tárgyalóképességet, szakmai és emberi hitelességet... vagy a kétkezi munkában azt, hogy "értek hozzá, megcsinálom", a "pontosan, precízen dolgozom" vagy a "tisztán, rendben tartom" érzését... Vagy az irodai munkában miért nem becsülhető meg, hogy "átlátok folyamatokat, ügyeket kezelek és megoldok, kulturált körülmények közt, csapatban dolgozom"?
Az elköteleződés, bevállalás nélkül alig van esély karrierépítésre, tartós és színvonalas munkavégzésre, elhelyezkedésre. Kell, hogy az igenekből, a személyes és szakmai kompetenciából építkezve induljunk el. A foglalkoztatók többsége lojális vezetőket, munkatársakat kíván alkalmazni. Olyan szakembereket, akik nemcsak praktikus okok miatt (ld. „jól megfizetnek”), hanem érzelmileg, értékrendben is kötődnek (pl. „büszke vagyok arra, hogy itt dogozom”). Aki nem tud elköteleződni, az csak ideig-óráig, erőteljes, direkt külső motivátorok (pl. teljesítménytől erőteljesen függő kompenzáció, beígért büntetések) hatására végzi (jól!) a munkáját, s igen gyakran az első komolyabb nehézségnél, vagy érdemi csábításnál továbbáll. Nincs meg benne az elszántság a nehézségek elviselésére, legyőzésére.
34 kommentár | 2008. február 15., péntek | Karrier | tothevamaria
A közelmúlt egyik bejegyzése kapcsán kialakult disputáról jutott eszembe, hogy megmutassam kedves olvasóimnak azt a riportot, amit Egri Nagy Erzsébet készített velem a Karrieriskola című könyvem apropójából.
No nem dicsekedni akarok, csak megmutatni Erzsébet példáját kihasználva, hogy milyen is a profi kérdező. Hogyan teremt inspiráló közeget, mint oldja fel az interjúhelyzetből adódó, a riportalanyban - ezúttal bennem - szükségszerűen meglévő feszültséget, s hoz ki belőle - ezúttal persze belőlem - a lehetőségekhez képest minél többet. Nem a személyiség mélyrétegeiben kutakodik, nem titkokat akar kifürkészni, hanem összefüggéseket, szaktudást, tapasztalatot, véleményt, gondolatokat tár fel, s értékel a saját, illetve a potenciális hallgatók szemszögéből mérlegelni.
Nincs, vagy nem szabad hogy másképp legyen ez a munkaerő kiválasztási eljárásokban sem, az interjúztatónak felkészülten, céltudatosan, teljes odafordulással és emberi tisztességgel kell tennie a dolgát: szakszerű, érdemi, korrekt kérdéseket feltenni, meghallgatni, megérteni és felelősséggel értékelni a válaszokat.
Igen, tudom, gyakorlom magam is, hogy kérdezőként nemcsak a verbális közlés tartalmára, hanem a szavak mögött meghúzódó rejtett üzenetekre is figyelünk, hiszen "valódi", megbízható, hiteles embereket, hozzáértő és motivált kollégákat keresünk.
Tehát, aki kíváncsi az interjúra, az meghallgathatja a következő linkre kattintva:
http://gr1059.nezzemeg.hu/download.php?view.1511
1 kommentár | 2008. február 4., hétfő | Történetek | tothevamaria
Öt éve már, hogy a Jobline oldalakon HR-es szakmai tartalommal (Karrieriskola), karrier tanácsadással (karrier@hvg.hu) és pályázatok véleményezésével (cvexpert@hvg.hu) segítjük az álláskeresőket, karrierépítőket. HR-es kollégák, hallgatók is mind gyakrabban látogatják szakmai oldalainkat, s tisztelnek meg kérdéseikkel, véleményükkel. Állásbörzéken, konferenciákon, kiállításokon tapasztaljuk, sok a kérdés, de kevés lehetőség adódik a diskurzusra. Jött az ötlet, mely itt – most testet öltött, indul a Jobline - HRblog, az Önök kíváncsiságára, együttműködési készségére apellálva, egyelőre a Karrier – Toborzás – Kiválasztás témakörökre fókuszálva.
Aki a blogot írja: Tóth Éva Mária - humánmenedzsment szakértő, a HVG – Jobline karrier-tanácsadója, a www.karrieriskola.hu szerzője, fejlesztője. A Humán Erőforrás Alapítvány kuratóriumának társelnöke, a Call Center Club, a Partnering folyóirat elindítója. Karriertervezéssel, szervezet- és személyzet-fejlesztéssel foglalkozik, specialitása az ügyfélszolgálat, call center. A HR felsőfokon, A meeting, Telefonos ügyfél-kommunikáció könyvek társzerzője, rendszeresen publikál szakmai kiadványokban, közreműködik konferenciákon, tanácskozásokon.