hrblog.jobline.hu

"ez az ügy országos ügy"

Mint ahogy a blog indításakor ígértem, újra és újra idézek "tipikus" tanácskérő levelekből - az azonosításra alkalmas információkat kihagyva -, hiszek benne, hogy így olyanokat is gondolkodásra, korrekcióra késztethetek, akik sose kérdeznének. Azt is örömmel látom, hogy kedves olvasóim, önök közül is többen vállalkoznak polémiára, saját tapasztalatok alapján megfogalmazott tanácsadásra.

Örök kérdés, hogy tálaljuk az állásinterjún, hogy miért veszítettük el / mondtuk fel előző munkahleyünket. Az "elvállás" igen sokszor sebeket ejt, sértetten, az egész világra haragudva, sérelmünket hosszasan magyarázzuk, ki-ki vérmérséklete szerint szomorúan vagy haraggal: 

"Többdiplomás, értelmiségi nő vagyok, aki sokadmagával együtt fél éve elveszítette állását, amelyhez évtizedekig ragaszkodott. Azóta folymatosan állást keresek és a bemutatkozáskor, meg szoktam említeni, hogy ... egy keresetből élünk ketten. Valamint azt is kifejtem, hogy miért bocsátottak el, mert ez az ügy országos ügy is és kell, hogy tudnak róla azok az emberek, akik az elbocsátás előtti helyzetet előidézték. Nem biztos, hogy jól teszem, amit teszek, de képtelen vagyok eljátszani azt a szerepet, hogy például: meghalok, ha nem dolgozhatom a ... cégnél, mondjuk, mint arclattervező..."

Tény, hogy  a veszteséget fel kell dolgozni, a "gyászmunkát" el kell végezni... Amikor még friss, sokkoló az élmény, akkor néhány napot, hetet - tudatosan - rá kell szánni, személyiségtől, megküzdési stratégiától függően más-más módon: van aki "ventillál" (kibeszéli magából), van, aki "kifárasztja magát" (akkurátusan kitakarítja az egész lakást, sőt, lehet hogy még ki is festi, mások belefeledkeznek a sportba, futnak vagy hat-nyolc órán át erobokoznak), vagy bezárkózik (közben semmit tesz, vagy olvas, filmet néz, s persze közben jöhet egy kis csoki, vagy némi alkohol) ... Így van ez a nagy magánéleti válságoknál (pl. szakítás, vállás) is, de a munkával kapcsolatban megélt sérelmek, veszteségek esetén is. Az első napokban - tisztelet a kivételnek - nem tudjuk legjobb formánkat adni, összpontosítani, koncentálni, megfontolt döntéseket hozni... 

Néhány nap, hét, esetleg egy-két hónap eltelte után már nem tölti ki minden percünket a keserűség, képesek vagyunk újraértékelni, tervezni, összpontosítani... Néha ez megy magunktól is, máskor meg családi, baráti, vagy akár professzionális segítségre (akár orvosi, pszichológusi, vagy éppen karriertanácsadói) van szükségünk.

Tekintsük át ellenőrzőlistaszerűen, hogy mik a megteendő lépcsőfokok:

• Képes vagyok újra kontrollálni időmet, tetteimet, érzelmeimet: pl. reggel felkelek és este lefekszem a normál hétköznapi ritmus szerint, szokásos intenzítással és minőségben végzem a napi rutinszerű feladataim (pl. személyes teendők, családi feladatok, munkán kívüli elfoglaltságok), ad hoc jellegű beszélgetéseimben már nem dominál a veszteség felemlegetése, még titokban sem várom másoktól, hogy vígasztaljanak, hogy "lábujjhegyen járjanak körülöttem", hogy sajnáljanak, tudok nevetni, örülni, lelkesedni, ha van rá okom (a kis dolgoknak, mások sikerének is);
• Elfogadtam a tényt, helyzetet: "elvesztettem a munkám, ezen már nem tudok változtatni, tovább kell lépnem", újra és reálisan kell értékelni lehetőségeimet, erőforrásaimat, szándékaimat, kötelmeimet. Tervezni és cselekedni kell, s ehhez igénybevenni mások véleményét, tanácsát, támogatását.
• Önértékelés: mire vagyok képes aktuálisan - szakmai kompetenciák elemzése (mik a meglévő erősségeim, korlátaim), mi érdekel, motivál, lelkesít, vannak-e hasznosítható kapcsolataim, milyen kompromisszumokat tudok vállalni (alku-arénám meghatározása, munkakör jellege, szintje, lokális és időbeli mobilitás, bérigény...),
• Munkapiac-elemzés: milyen állások vannak szabadon, álláshirdetések figyelése, elemzése, az elvárások összevetése saját szakmai profillal - csak azt pályázzam meg, ami előreláthatóan belefér az alkuarénámba!
• Karrierdossziém összeállítása (erről már itt a blogon is írtam, de részletesen olvashat róla pl. Karrieriskola című könyvemben, vagy a www.karrieriskola.hu oldalon)
• Pályázás és követés
• Felkészülés az állásinterjúra: kényes kérdések, aktuális élethelyzet értelmezésére való felkészülés: azt és annyit tudjunk mondani, ami a potenciális munkáltatónak érdemi és értékelhető (higgyék el, a "mértéktartás", a "relevancia" olyan értékek, amik mentén érdemes megfogalmazni, s azonosítani gondolatainak). Ne szánalmat akarjunk kelteni az állásinterjún, s ne is akarjunk lehengerelni, az ember szakmai kompetenciáiban, viselkedésében és motivációjában tud megfelelni az elvárásoknak, nem pedig sarokba tudja szorítani a munkáltatót, hogy az ne tudjon kitérni az alkalmazás elől.
• S közben: aktív élet, vállaljunk többet magunkra otthon, családi körben, egyéb tevékenyésgünkben...

3 kommentár | 2008. március 20., csütörtök | Karrier | tothevamaria

Naprakész karrierdosszié

Össztársadalmi jelenség, hogy időhiánnyal küszködünk, s ez kihat karrierünk alakulására is. Sokan és sokszor tapasztaljuk, hogy ha változtatni, továbblépni akarunk, alig találunk megpályázható állást, hatalmas az egzisztenciális nyomás, s persze, óriási a verseny. Tudjuk, azonnal feleleveníthető kapcsolatok, no meg jó pályázati anyag, szakmai önéletrajz, motivációs levél kellene. Talán, ha megkeresnénk és kipofoznánk a régit, vagy inkább írnánk egy újat … bele is kezdünk, de képtelenek vagyunk leülni, összpontosítani, s jól megírni. Bennünk van a félsz, s blokkol, hogy rálelünk-e a számunkra megfelelő állásra… tudunk-e gyorsan és frappánsan pályázni… Prompt, a „legjobb formánkat adni” – azaz a drukk, az erős akarás, megfelelési kényszer vagy éppen a „ránk kivetett csali” nem térít-e el valódi céljainktól, szándékainktól, ki tudjuk-e használni a bizonyára most is meglévő lehetőségeket.

Amikor meg sínen vagyunk, jó cégnél, perspektivikus pozícióban, ott és azt csináljuk, amihez kedvet érzünk, sorra-másra bukkannak fel az izgalmas álláslehetőségek. Képtelenség, hogy foglalkozzunk velük, közben meg zsigereinkben érezzük még a legutóbbi, váratlan felmondással (pontosabban kényszerű „közös megegyezéssel”) végződött munkahelyi konfliktust, az azt követő néhány munka nélkül töltött hónap bizonytalanságát. Megtapasztaltuk az álláskeresés hullámvasútját, a reményeket és kudarcokat, az üresjáratokat, az ígéretes interjúkat, az utolsó pillanatban jött csalódásokat, s az örömöt, megkönnyebbülést, hogy no végre, aláírtuk a szerződést, újra munkába kell menni. Tudjuk, legalább meg kellene hallgatni az ajánlatot, küldeni egy CV-t a fejvadásznak a megkeresésre, de nincs időnk órákat bíbelődni az elkészítésével.

Mindkét helyzetben valódi segítség, ha van mihez nyúlnunk, vagyis rendelkezünk gondosan összeállított, rendszeresen fejlesztett karrierdossziéval, melyben minden információ és dokumentum strukturáltan és precízen, ráadásul (majdnem) naprakészen együtt van.

0 kommentár | 2008. március 19., szerda | Karrier | tothevamaria

Amit elvárunk a pályázóktól

Többek közt valódi érdeklődést az iparág, a cég, s a megpályázott pozíció iránt. Az állásinterjún - de gyakran már előbb, a beérkezett pályázati anyagban, esetleg annak értékeléséhez kapcsolódó rövid telefonos interjún, e-mailben kiküldött kérdőív kitöltése révén - elemezzük a jelölt előzetes tájékozottságát, elkötelezettségét a megpályázott terület iránt.

Evidencia, hogy saját, előre meghatározott szempontjaink alapján értékeljük a korábbi szakmai tapasztalatokat, munkahelyeket, gyakorlatokat - többnyire a direkt megfelelésen, felhasználhatóságon, relevancián, az analógiákon van a hangúly, máskor meg inkább az egészen más területen "edzett" szakmai, vezetői kompetenciákon. Néha - főleg pályakezdőknél - "csak" azt keressük, s ellenőrizzük, hogy "érdemi volt-e a munkával való találkozás": pl. kötött munkaidő, konkrét feladatok és felelősségek, szabályozott munkafeltételek és vezetés, jól körülhatárolt teljesítményelvárások, minőségi és mennyiségi elvárások...

Minél nagyobb az eltérés a tapasztalati háttér és a megpályázott állás közt, annál inkább vizsgáljuk, hogy milyen mélységben ismeri, s hogyan látja a céget. Rendelkezik-e aktuális információkkal, üzleti hírekkel. Ismeri-e a termékeket, szolgáltatásokat, a cég misszióját, a versenytársakat, a fogyasztói célcsoportokat, esetleg saját élménnyel, közvetlen tapasztalattal bír-e. Hosszabb távon érdeklődik-e az iparág vagy a szakterület iránt, pl. összeveti a cég termékeit konkurens termékekkel, felvázolja a fejlődési trendeket. Előzetes információkra támaszkodva van-e ötlete (koncepciója) a céggel vagy egyes termékekkel kapcsolatban, különösen ha vezetői, stratégiai pozícióra pályázik.

Sajnálatos, hogy a cégismeret sokszor nem több az aktuálisan futó reklámok vagy a tíz perces internetes böngészéssel felkutatható információkból véletlenszerűen kiragadott adatok "felmondásánál".

8 kommentár | 2008. március 10., hétfő | HR-szakma | tothevamaria

Vállalható igenek

Az átlag munkavállaló majd fél évszázadot tölt munkával, illetve az erre való felkészüléssel, szakmai képesítéseinek megszerzésével. Ezalatt igen sokféle hatás éri társadalmi, környezeti, gazdasági oldalról, s magánéletében is különböző kihívásokkal kell megküzdenie: pályakezdő fiatalként az önállósodás, a szülőktől való elszakadás, az egzisztencia- és otthonteremtés, felnőttként a párválasztás, családalapítás, gyermekvállalás, -nevelés, idősödve a visszavonulás, a nyugdíjas évekre történő felkészülés. Szerencséje van annak, akinél ezek szépen sorban egymást követve, zökkenőmentesen zajlanak. Lényegesen változik eközben szellemi, fizikai, egészségi állapota, érdeklődési, felelősségi köre, anyagi helyzete is. Kevés szervezet képes arra, hogy ezt a fél évszázadot mint biztos foglalkoztatói háttér tudja biztosítani a munkavállaló számára. Különösen így van ez, ha a munkavállaló hosszabb ideig kimarad a munkából, tegye ezt saját elhatározásából, önként, vagy valamilyen váratlan esemény kényszereként, oka lehet pl. krónikus betegség, komolyabb baleset, akár többször is a gyermekszülés, külföldi munkavégzés, továbbképzés, nyelvtanulás.

Aki kilép a szervezetből, az többnyire betöltendő űrt, munkakört, ellátandó feladatokat hagy maga mögött. Átszervezés, a feladatok, jogkörök átcsoportosítása vagy a pozíció új munkavállalóval történő betöltése a szervezet számára választható megoldás. Akár az egyik, akár a másik következik be, a megoldás más helyzetet, teljesítményt eredményez. Minél hosszabb idejű a kimaradó távolléte, annál nagyobb az esélye annak, hogy ezt az ad hoc jellegű változást a felmerülő új kihívások miatt továbbiak követik, amire a szervezet újra és újra változással reagál. Amikor felmerül a visszatérés igénye, már ebben a többszörösen átalakult szervezetben kell, lehet megtalálni a pozíciót, amire szakmai tapasztalata, ismeretei, készségei, átalakult élethelyzete, prioritásai, értékrendje alapján alkalmas.

Tudomásul kell venni, hogy a két fél (a visszatérést szorgalmazó egyén és a gyakran törvény szerint továbbfoglalkoztatási kötelezettséggel rendelkező szervezet) változásai, lehetőségei, elvárásai gyökeresen eltérnek. Érdemi tárgyalásra, közös mérlegelésre, méltányos megoldásra van szükség a továbblépéshez. Lehet ez a szervezeten belül betölthető (akár másik) pozíció, vagy outplacement programmal támogatott kilépés (pl. végkielégítés, ajánlólevél, álláskereséshez, átképzéshez nyújtott támogatás). A szakmai önéletrajzban, mivel papíron – a távollétet is magában foglaló - folyamatos munkaviszonyról van szó, értelemszerűen az jelenik meg, hogy a munkavállaló a tényleges kilépés napjáig alkalmazásban állt. Mindez félrevezeti azt a szervezetet, melyhez pl. a hatévnyi távollét után, GYES-ről visszatérő, ténylegesen csak egyévnyi szakmai tapasztalattal rendelkező álláskereső pályázik. Mindkét fél számára kellemetlen meglepetés, ha mindez csak az állásinterjún vagy a sokszereplős AC-n (komplex  kiválasztási forma) derül ki.

Megelőzhető a félreértés, s az ebből fakadó negatív következtetés, esetleg előítélet, ha a motivációs / kísérőlevélbe a következő szöveg kerül beírásra: „2001 és 2004-ben született kisfiam és kislányom, s az elmúlt hat évben otthon maradtam velük GYES-en. Boldog, örömteli évek voltak, mely idő alatt sem szakadtam el teljesen munkahelyemtől, szakmámtól. Egy évet kivéve minden évben részt vettem a szakma országos konferenciáján, s tavaly főnököm bevont egy kisebb, 3 hónapig tartó, a szervezet belső kommunikációs rendszerét megújító projektbe. Örömmel és nagy lelkesedéssel végeztem a munkát, s magam is meglepődtem, hogy mennyire jól működött a családi segítői háttér (aktív nagymamák, akikre mindig számíthatok), egyetlen megbeszélésről sem hiányoztam, a munka nagyját pedig távmunkában végeztem. Ha Önöknek is megfelel, októberben szeretnék kezdeni, addigra túl vagyunk az iskolakezdésen, óvodai beszoktatáson, azaz én magam is teljes odafigyeléssel tudok szakmai feladataimra koncentrálni.”

4 kommentár | 2008. március 5., szerda | Karrier | tothevamaria

Keresés