Csoportmunka és együttműködés

Kifejezi azon szándékunkat, hogy másokkal együttműködjünk ahelyett, hogy versengjünk. A csoport működhet formális (deklarált szervezeti keret, pl. szervezeti egység) vagy informális (alkalmi társulás, mely az eredményes együttműködés érdekében, konkrét feladat megoldására ad hoc jött létre).

A vezető optimális esetben belülről irányít, igen gyakran inkább facilitátor, moderátor szerepet betöltve.

Összetevői:

  • Csoport menedzselése, minden egyes résztvevőben tudatosítjuk, hogy a csoport tagjaként felelősséggel tartozik a közös eredményekért, a hatékony együttműködésért, s nem utolsó sorban a tagok kölcsönös, egymást támogató és erősítő kapcsolatrendszeréért.
  • Mások motiválása, lelkesítése, az erőforrások összpontosítása teszi lehetővé (ld. „azonos irányba, egyforma erővel húzunk”), hogy csoportunk magáénak vallja, s kooperáció révén elérje a vezető vagy önmaga (tehát a csoport) által kitűzött célokat. 
  • Konfliktusmegoldás: A csoport jövője (kiemelten: eredményessége, kohéziója) függ attól, hogy a felmerült konfliktusok – legyenek azok akár tárgyi-, akár viszonykonfliktusok - eszkalálódnak, avagy gyorsan és hatékonyan megoldásra kerülnek.
  • Az információk megosztása a csoport tagjai közti kohéziót, s ebből fakadóan az összetartozást is erősíti („ld. közös tudás alapozza meg, hogy a csoport tagjait közös hiedelmek, akciók, konstrukciók kössék össze).

0 kommentár | 2009. június 21., vasárnap | Karrier | tothevamaria

Két nappal az interjú után

bátran érdeklődhet annak eredményéről, ha csak nem kapott annak végén olyan információt, mely hosszabb időintervallumot jelöl meg az adott kiválasztási forduló lebonyolítására vonatkozóan. Nem találkoztam még olyan interjúztatóval, aki az érdeklődést rossz néven vette volna! De olyannal többször is, aki kifejezetten pozitívan értékelte, különösen olyan munkakörökben, ahol az ügykövetés, a partnerekkel való kapcsolattartás, a kezdeményezés, az asszertivitás munkaköri követelmény.

Tudom, aki még nem próbálta, az bizonytalan, hogy mit is írjon vagy mondjon az érdeklődéskor. Álljon itt példaként két, különböző csatornán kezdeményezett érdeklődés (visszajelentkezés):

E-mailben: „Tisztelt Lénárd úr, kedden 14 órakor voltam önöknél interjún a logisztikai menedzser pozícióra beadott pályázatom alapján. Köszönöm a bemutatkozás lehetőségét. Az interjú légköre, az ott elhangzott információk megerősítették szándékomat: szeretném elnyerni az állást, mivel az mind tartalmában (szakmai feladatok, kapcsolatok), mind szervezeti kultúrában összhangban van szaktudásommal és vezetői tapasztalatommal, ambíciómmal. Úgy érzékeltem, hogy az önök számára különösen fontos korábbi tapasztalataim elemzése. Mindezt megkönnyítendő, készítettem egy rövid összefoglalót azokról a nagyobb projektekről, melyekben közreműködtem, részletezve saját felelősségi és feladatkörömet. Minden egyes projekthez megadtam elérhetőséggel egy referenciaszemélyt is. Várom jelentkezésüket, üdvözlettel Szabó Péter”

Telefonon: „Jó napot kívánok, Szabó Péter vagyok, kedden délután voltam önöknél állásinterjún, a logisztikai menedzser pozícióra folyó keresésük kapcsán. Én voltam az ebédszünet utáni első interjúalany, akit alaposan kifaggattak az olasz autógyárban hasonló munkakörben szerzett tapasztalataimról. Az interjú során igen sok figyelmet és értékes, jelentkezési szándékomat megerősítő információt kaptam önöktől - köszönöm. Mivel nagyon érdekel az állás, érdeklődni szeretnék, hogy van-e már döntés a folytatásról, számítanak-e rám, mint potenciális jelöltre?


0 kommentár | 2009. június 19., péntek | Kiválasztás | tothevamaria

Pénzügyi területen

elvárt kompetenciák:

Szaktudás (releváns képzettség és/vagy gyakorlat)

Analitikus gondolkodás, monitorozás, pontosságra való odafigyelés, tökéletességre törekvés, eredményekre, adatokra alapozás.

A bizonytalanság csökkentésének az igénye, a szabályok betartására való törekvés.

Önállóság, határozottság, a probléma azonosítása, a felszín mögé nézés.

Partnerség az ügyféllel, éleslátás, megbízhatóság, szorgalom, igyekezet, terhelhetőség.

A munkaerőpiacon (prognosztizálhatóan is) keresett munkakörök tartoznak ide, részben felsőfokú, részben középfokú végzettséggel,  többféle foglalkoztatási formában betölthetők (elképzelhető a részmunkaidő, távmunka is), van esély a szakmai előrelépésre, elvárt (s többnyire támogatott is) a továbbképzés.


0 kommentár | 2009. június 17., szerda | Karrier | tothevamaria

A düh gyors és biztonságos levezetése

bizony olyan képesség, amit érdemes mindnyájunknak elsajátítani, s a legkülönbözőbb élethelyzetekben hatékonyan alkalmazni.

  • Egymás után 5 erőteljes kilégzés, hosszú fújás, az F hang elnyújtásával szívünknek küldhetünk üzenetet: "Csitulj szívem!" - Többnyire még akkor is biztonsággal alkalmazhatjuk, amikor mások is vannak körülöttünk (épp csak egy kicsit eltávolodunk, elfordulunk, hátrébb lépünk)
  • A haragtól, indulattól ökölbe szoruló kezünk szorításának tudatos fokozása - átlendülünk a holtponton, s szinte magától jön az oldódás (ezt még egy állásinterjún, üzleti tárgyaláson is biztonsággal bevethetjük)
  • Gondosan kiválasztott, semleges tartalmú szót ropogtatássunk, akár többször egymás után is: pl. bútorraktár, brokkoli
  • Énekeljünk, méghozzá jó hangosan, teli torokból, korlátok, fenntartások nélkül (kell hozzá a megfelelő hely, alkalom)
  • Fussunk, lassan vagy gyorsan, egyenletes tempóban vagy a ritmust váltogatva, akár szabadban vagy futópadon, esetleg egy helyben... 
  • ...

0 kommentár | 2009. június 12., péntek | tothevamaria

Kialakulatlan munkastílus

Néhány perce befejeződött megbeszélés adta a témát: Új szervezeti egység indításáról, nagy tömegű munkaerő-felvételről, betanításról egyeztettünk. Olyan nagyságrendről, mely számottevő keresletként jelent meg egy vidéki nagyváros munkaerőpiacán. Túl az első toborzási fordulón, már látszik, sok az érdeklő, főleg fiatalok, jól képzettek, motiváltak. Az Ac-n (Assessment Center - bővebben: http://www.karrieriskola.hu/?CID=01047), s a beindított első képzési programokban már látszik, hogy a többség leggyengébb pontja a kialakulatlan munkakultúra, nehézkes munkastílus, s főleg, a lassúság.

Mindez több tőből fakad:

  • A középiskolákban ugyan változik a képzés és számonkérés szerkezete, de még mindig dominál a "klasszikus oktatás", a frontális osztálymunka, a hagyományos dolgozatírás, feleltetés. Az évvégi osztályzat igen sokszor még mindig a tanévben kapott érdemjegyek átlaga, ahelyett, hogy az aktuális teljesítményről, az év végén elért szintről, követelményeknek való megfelelésről adna érdemi, ösztönő információt. 
  • A munkával való korai találkozás, a diákmunka, a szakmai gyakorlat hiánya: 23-24 éves fiatalok úgy kerülnek ki az egyetemről, főiskoláról, szakképző iskolából, hogy még egyetlen napot sem dolgoztak (s még most, a bolognai rendszerben is vannak olyan szakok, ahol a BA képzésnek nem kötelező része a szakmai gyakorlat, s az új OKJ-ben is vannak olyan szakképesítések, melyek gyakorlati képzése formális, iskolapadban letudható, vagy ismerős vállalkozó, cégvezető által valós teljesítmény nélkül leigazolható!)
  • Példaképek, mesterek és a közös színtér és pályakép hiánya: A közvetlen környezet, a család, a szülők munkához való viszonya, értékrendje, szokásai, munkastílusa képezi az alapot: pl. a házimunkában, egyéb ház körüli tevékenységben, vállalkozásban, közösségi tevékenységben való együttműködés, tapasztalati tanulás. Igen kevés az a formális vagy informális közösség is (pl. lakóhelyi, iskolai, egyházi), ahol jó gyakorlata van a közös, értékteremtő munkának, van idő, türelem és hozzáértés a gyerekek, fiatalok bevonására.

Néhány nap, s kezdődik a szünidő, a középiskolákban éppúgy, mint a felsőoktatásban. Az adható legjobb tanács: Aki elmúlt 16, vágjon bele, keressen legalább néhány hétre munkát (lehetőleg ne családtagnál, egyszemélyes vállalkozásnál, hanem ott, ahol kidolgozott munkafolyamatok, kiművelt szabályok, s érdemi elvárások vannak).


0 kommentár | 2009. június 11., csütörtök | Karrier | tothevamaria

Írjak róla?

Gyakran feltett kérdés, hogy írjunk-e hobbiról, szabadidőről a szakmai önéletrajzban, motivációs levélben. Van-e "jó hobbi", előnyt biztosító szabadidős program? Valljuk be az "unalmas igazságot" (ld. pl. szeretek olvasni, kirándulni) vagy az esélyt esetleg "kockázatossága miatt csökkentő különlegességet" (pl. motoros sárkány) vagy éppen "divatjamúlt bélyeggyűjtést". Részletezzük-e, avagy maradjunk meg a puszta említésnél?

A szűken vett munkában, a tágabb jelentéssel bíró szakmai tevékenységben, s a szakmaiság által generált kapcsolatrendszerben személyiségünk egészével veszünk részt. Nemcsak szűken vett szakmai kompetenciánk (szaktudás, szakmai készségek és gyakorlat), hanem azt kiegészítő személyes, társas és módszerkompetenciáink is meghatározzák, mennyire vagyunk alkalmasak a beilleszkedésre, munkakör feladatainak elvégzésére, a másokkal való együttműködésre, a ránk háruló felelős döntések meghozatalára... Képesek vagyunk-e alkalmazkodni szervezeti kultúrához, munkafolyamatokhoz, szabályokhoz, vezetőkhöz, beosztottakhoz, partnerekhez... Bírjuk-e a majd a terhelést, stresszt, monotóniát. Találunk-e akár hosszabb távra szólóan is elég motivációt (pl. önmegvalósítást, alkotást vagy éppen biztonságot) a munkakörben, s annak szervezeti keretei közt.

A komoly elköteleződést igénylő hobbi  igen sokat elmond rólunk: képességeket igazol, értékrendünkről árulkodik, prioritásainkba, életmódunkba, időgazdálkodásunkba enged betekintést. Majd minden szakmában jól jön az, hogy képesek vagyunk valamiben elmélyülni, kitartani.


2 kommentár | 2009. június 3., szerda | Kiválasztás | tothevamaria

Keresés