hrblog.jobline.hu

Bármilyen adminisztratív munka

érdekel, írja szakmai önéletrajza első sorában egy friss tanári diplomával rendelkező fiatal. A rövidke leírásból és csatolt fényképből inkább csak kimazsolázható, a munkavállalói profil meghatározásában számba vehető információ: Választékos, kiművelt stílus, hibátlan szövegszerkesztés és helyesírás, barátságos, szívet-lelket melengető mosoly,  tördelő és grafikai szoftverek ismerete, középfokú angol és alapfokú német nyelvvizsgák, s diákmunkában szerzett csekélyke értékesítői tapasztalat, no meg úgy mellesleg: egy szakmaspecifikus országos versenyen elért jó helyezés...

Tudom, relatíve kevés az üres, megpályázható tanári állás, s a pálya megbecsültsége és vonzása is sokat csökkent az utóbbi években. Azt is, hogy a pályaválasztók közül sokan határozott elképzelés hiányában, mintegy a pályaválasztási döntést elodázva választották, választják a tanárképzést, másokat meg  maga a képzés, a tanítással való első találkozás rettent el. Aggasztónak igazán azt tartom, hogy 4-5-6 évnyi egyetem, 1-2-3 diploma megszerzése után valaki alig tart előbbre önismeretben, önértékelésben, önmenedzselésben, mint 18-19 évesen, frissen érettségizettként. Nincs tisztában erősségeivel, lehetőségeivel, nem építkezett tudatosan, s most sem ezt teszi: A véletlenre, másokra bízza sorsának alakulását, s nem is teszi magasra a mércét: "bármilyen adminisztratív munka"megteszi.

Ha nem teszik, legfeljebb majd tovább áll: Jobb esetben érettebben, hasznosítható tapasztalattal, fejlettebbb önismerettel, rosszabb esetben még nagyobb bizonytalansággal, sodródva, devalválódva...

2 kommentár | 2009. augusztus 24., hétfő | Történetek | tothevamaria

Együttműködésre inspiráló

az a munkahelyi környezet, ami 20 hónapos zöldmezős beruházásként kialakult Törökbálinton, az új Pannon Székházban. Természetes fényben úszó, tágas közösségi terek, földnek, fának színei, s meghökkentően kevés bútor, technikai eszköz, s ha jól emlékszem, ott tartózkodásom három órája alatt az egyetlen papír, amit a láttam, a belépőkártyám volt.

A munkatársaknak (vezetőknek sem)nincs dedikált munkahelye, mindenki oda ül le, ahova aznap vagy abban az órában számára a választható alternatívák közt a legcélszerűbb. Néhány - speciális alkalmazásokat használó szervezeti egységben dolgozók kivételével mindenki notebookot használ, s ott kapcsolódik be a hálózatba, ahol számára a legpraktikusabb: egyedül vagy másokkal együtt, íróasztalnál vagy kávézóban,esetleg kisebb-nagyobb megbeszélésre alkalmas tárgyalóban, széken, kanapén vagy akár labdán ülve.

Tiszta, átlátható és átjárható minden, aki hazamegy, vagy csak másik egységben, emeleten dolgozik tovább, az kiüríti az asztalt, melyet addig használt. Nem hagy nyomot maga után... sem papírhegyeket, sem személyes tárgyakat. Gyermekkorom kedvenc túravezetője, tanítómestere jutott eszembe, aki arra okított: Az erdőben óvatosan és figyelemmel járj, ne hangoskodj, inkább figyelj, érezd és élvezd, hogy te magad is fontos része vagy.

A szokványos irodaházak többségének folyosói és lépcsőházai hosszúak, unalmasak, jellegtelenek, s gyakran sötétek, s a legritkábban ösztönöznek gyaloglásra. Itt pedig a lifteket - az emeletek közti útra alig használja valaki, lépcsőznek, körülnéznek, beszélgetnek a kollégák, s közben tekintetük megpihen a többszáz méterre vagy kilóméterre lévő fákon, hegyeken. Akinek mondandója, egyeztetnivalója van  a másikkal, az nagyobb valószínűséggel áll fel, s megy oda a vele egy térben, emeleten lévő kollágához, mint hogy felemelje a telefont, vagy e-mailt írjon...

S hogy mindez milyen hatással lesz hosszabb távon a munkatársakra, szervezeti kultúrára, közösségre,eredményekre? - Meglátjuk!
Bővebben, műszaki oldalról közelítve:

http://www.alternativenergia.hu/elkeszult-a-zold-iroda-uj-kornyezet-uj-munkastilus-a-pannon-hazban/4568

2 kommentár | 2009. augusztus 13., csütörtök | Történetek | tothevamaria

Külön(leges) utakon

Hát igen, javában itt a nyár... a mára betervezett elintézendők felének se jutottam a végére, mivel sokan vannak már szabadságon. Uborkaszezon, csökkentett "üzemmód"... Sebaj, türelmem most bőven, mert varázslatos két hét van mögöttem! Családostól Erdélyben barangoltunk, hadiszállásunk Torockón és Székelyföldön szívében, Szentléleken volt. Több mint százéves, székelykapus, muskátlis ablakos házban laktunk, reggelente kakasszóra ébredtünk, remek vendéglátóink nemcsak ízes ételekkel, hanem szíves szóval, helybéli történetekkel, s érdekes olvasnivalóval is elláttak. Falusi turizmus a javából!

Tudom vannak sokan, akiknek beláthatatlan messzeségben még a pihenés, a szabadság. Vagy talán nem is akarnak, tudnak, szoktak nyaranta szabadságot kivenni. Ha túl sok és fárasztó a munka, vagy épp ellenkezőleg, eseménytelenebb, unalmasabb mint máskor, legalább változtassuk meg annak keretét!

Legyen többféle munkábajárós, hazamenős útvonalunk, s ezeket váltogassuk időjárástól, kedvünktől, csomagjaink mennyiségétől, kapcsolódó programjainktól függően. Ha van rá mód, legyen legalább heti egy sportos (pl. futva vagy kerékpározva, esetleg uszodát, konditermet útba ejtve), egy romantikus (pl. a megszokottnál csinosabban felöltözve, parkon, hídon vagy régi városrész sétálóutcáján vagy terén néhány röpke percre lelassító, esetleg baráti találkozóval összekötött), egy vásárolgatós (pl. érdeklődés szerint zöldség-gyümölcs piacra, apró butikba, könyvesboltba bekukkantó) munkába menős, vagy hazatérős utunk. A többi lehet a "szokásos" legrövidebb út. Próbáljuk ki, már a második héten érzékeljük, hogy színesebbek napjaink!

0 kommentár | 2009. július 7., kedd | Történetek | tothevamaria

Honnan is?

ismerjük, ismerhetjük egymást... Inkább csak látásból, felszínesen, komolyabban még sose beszélgettünk. De tudom, álltunk, ültünk vagy éppen futottunk ... már egymás közelében. Volt valamilyen program, s mi idegenként éltük át mégis ugyanazt: "pont ott vagyok, s azt csinálom, ami érdekes, izgalmas, örömteli, magával ragadó".

Például ma este Mozifanatikusok éjszakája, vasárnap pedig Mesterkurzus (végre újra hallhatjuk Bagdy Emőkét is)!

0 kommentár | 2009. április 24., péntek | Történetek | tothevamaria

Megfontolásra

"Ami tudományos az nem szükségszerűen körülményes és lassú, ami pedig eladható, az nem feltétlenül tudománytalan" - a gondolatot dr. Prószéky Gábortól idéztem. S jó szívvel ajánlom megfontolásra mindazoknak, akik a szakadék valamelyik oldalán tanácstalanul nézelődnek...

0 kommentár | 2009. január 20., kedd | Történetek | tothevamaria

Oda kell tenni a csontot

Régi mese, mókuskerék, amiből - saját erőből - igen nehéz kiutat találni: 52-56 éves, szemmel láthatóan magát jól tartó energikus úr vagy hölgy, aki szakmai pályafutásában néhány éve jelentős megtorpanás következett be. A kritikus pont majd mindig ugyanaz: Néhány éve (jobb esetben csak 1-2) átszervezés, leépítés, tulajdonosváltás miatt régi, jól bevált munkahelyén egyik pillanatról a másikra, akár komoly vezetői, szakértői pozícióból feleslegessé vált. Az első meglepetésből felocsudva újsághirdetést kezdtett olvasgatni, s aztán pályázgatni... többnyire kevés sikerrel. Családja, barátai bíztatására megkeresett régi ismerősöket, volt kollégákat is, kevés bíztatást kapott. Aztán előbb-utóbb adódott valami, zömmel nagyon nem neki való... sem szakmai feladatban, sem szervezeti kultúrában, sem kompenzációban. Bevállalta, bírta hosszabb-rövidebb ideig, mert dolgozni, megfelelni, bizonyítani akart...

Nagyjából ekkor találkoztunk... S persze az volt a dilemma, foggal-körömmel ragaszkodjon ahhoz az álláshoz, ami van, vagy merjen ennél jobbat, tartalmasabbat keresni? Az elmúlt néhány évben, hónapban, sokakkal, talán több mint százan is voltak, akik mailben, online vagy személyesen, pl. egyetemistáknak rendezett állásbörzén hasonló dilemmával hozzám fordultak. Együtt gondolkodva, az erősségeket feltérképezve, karriercélt, alkuarénát újradefiniálva, CV-t, motivációs levelet együtt csiszolgatva kerestük a továbblépés lehetőségét. 

Jól esik, amikor valaki fél-egy év távlatából önmagára találva, tele életkedvvel, humorral jelentkezik valaki! Hadd osszam meg most önökkel egy úr levelének néhány sorát:

"2008 áprilisának végén álltam munkába… Az első ujjongás után rögtön akartam Önnek írni, de lehűtöttem magam, hogy majd a próbaidő leteltével. Nagyon kemény 3 hónap következett, rengeteget kellett nemcsak tanulnom, hanem "kapkodni is a fejem". Mintha mélytengeri munkahelyről jöttem volna fel a levegőre: Nagyon jó, csak borzasztóan szokatlan (kiállítások, sales meetingek, konferenciák, belső hálózat, heti beszámolók, ...)

A próbaidő lejárta után (bár alapvetően optimista ember vagyok) félig-meddig annak a kollégámnak az álláspontját tettem a magamévá, aki szerint "mostmár legalább van egy hónap felmondási időnk". Annak ellenére (vagy éppen azzal együtt), hogy jól érzem magam a vállalatnál, és megbecsülnek, csak akkor fogom igazán biztonságban érezni magam, ha hoztam a (munkaszerződésem szerinti) tervemet, - vagy annak a többszörösét. Jól látom és érzem a cég működési arányait, piaci reagálásait, "oda kell tenni a csontot". 

Ez náluk a cégnél annyit tesz: Ne kíméld magad!

1 kommentár | 2009. január 19., hétfő | Történetek | tothevamaria

Interaktív

2008 szeptemberétől vélhetőleg a szakmacsoportok többségében elindult az új Okj szerinti szakképzés. Méghozzá modulláris rendben, kompetencia alapon, legalábbis ott, azokban a képzőkben, ahol minden együtt volt: Fenntartó, aki megadta az engedélyt, diák, aki jelentkezett, s potenciális munkáltató, aki jobb esetben tevőlegesen is szerepet vállal (pl. diákokat fogad gyakorlatra, hospitálásra, gyakorló szakembereket delegál a szakmai modulok oktatásához), de legalább a partvonalról szurkol (pl. érdeklődik, s majd a végzősöknek állást kínál). Tudom, kell néhány év, hogy letisztuljon a rendszer, de pl. abban a szakmacsoportban, amire nekem rálátásom van, működőképes, sőt ennél több, színvonalas, a munkáltatók elvárásainak megfelelő előképzettséget biztosíthat a szakképzettek számára.

Az iskola, meg ha tehette, merte, "bevállalta". 7 éve bábáskodom - szerencsére sokadmagammal - azon, hogy az ügyfélek szolgálata államilag elsimert, iskolapadban és felnőttképzésben tanulható szakma legyen. Ennek eredményeként került be az OKj-ba az első két ügyfélszolgálatos szakma, íródtak tankönyvpótló jegyzetek, s kerültek kialakításra országszerte (5 budapesti, 1-1 szegedi, pécsi, debreceni, győri szakközépiskolában, illetve képzési központban) tan - contact centerek. Vállalatok adták össze a rávalót, s nem voltak rest (szakmebereik révén személyesen is) közreműködni a képzésben. 5 év alatt legalább 1000 diák (a többség frissen érettségizve, a többiek munkanélküliként, mozgáskolátozottként vagy látássérültként új esélyt találva) szerezte meg a szakképzettséget, s többségük azóta is a szakmában dolgozik.

Az új Okj-ban nőtt a szakma súlya: 4 önálló szakképesítés, többféle rész-szakképesítés, leágazás, ráépülés került kialakításra, megfelelve a gazdaság különböző ágazataiban működő gazdálkodó szervezetek által megfogalmazott elvárásoknak, s alkalmazkodva ahhoz az igényhez, hogy az ügyfélkiszolgálás különböző csatornákon történik, s a munkaköri fókusz is többféle lehet (pl. ügyintézés, értékesítés, helpdesk). Országszerte keresett szakmáról van szó, s egy frissen készült kutatás szerint - mely ugyan nem reprezentatív, de a foglalkoztatottak számát tekintve több tízezer munkahelyre vonatkozik - a munkáltatók 60%-a fontosnak tartja, hogy a szakmában  szakképzettek dolgozzanak. Ha kicsit kutakodunk az álláshirdetések közt, akkor könnyűszerrel megállapíthatjuk, hogy igen nagy a munkaerőpiaci kereslet ezen a területen: hazai és nemzetközi elektronikus szolgáltató központok (call / contact centerek, shared service centerek, ügyfélszolgálati irodák, ügyfélpontok, vevőszolgálatok, helpdeskek, bankfiókok, okmányirodák stb.) vagy az ő megbízásukból munkaközvetítő és -kölcsönző cégek sokasága keres pl. telefonos / call centeres / banki / távközlési / közüzemi / telemarketinges ügyintézőket, asszisztenseket, képviselőket, tanácsadókat, operátorokat, munkatársakat. Már a megnevezések sokszínűsége is mutatja, hogy keresett a munkakör, perspektívát, valódi munkát, s érdemi karriert, megbecsülést kínál a szakma mindazoknak, akik jól kommunikálnak, szeretnek emberekkel foglalkozni, szorgalmasak, tudnak és akarnak dolgozni, tanulékonyak, képesek problémákat megoldani, számítógépet, akár összetettebb szoftvereket is használni, a szervezettel együtt fejlődni, egzisztenciát biztosítani. 

Az 5 év alatt képzett 1000 fő csepp a tengerben. Ezért is lepődtünk meg, hogy ez év őszén, itt, Budapesten - javítsanak ki, ha tévedek - nem indult iskolarendszerben ügyfélkapcsolati szakma képzése. Vagy a fenntartó szakindítási engedélye nem volt meg, vagy kevés volt a jelentkező diák... Üresen, kihasználatlanul állnak a tan-call centerek, feladat nélkül maradtak az oktatók, a vállalatok hiába várják a diákokat gyakorlatra, s nálam is csak gyűlnek az érdeklődő megkeresések a potenciális foglalkoztatóktól, akik örömmel fogadnák a szakképzetteket... Miért?

A hiteles képhez tartozik, hogy több vidéki városban lényegesen jobb a helyzet! Például Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Balmazújvárosban...

1 kommentár | 2008. december 4., csütörtök | Történetek | tothevamaria

A bizalom percei

Nagyon sok érdekes, színes egyéniséggel ismerkedtem meg a mai és a tegnapi nap során a HVG Állásbörze karrietanácsadásán. Tegnap 15-en, ma 14-en fértek be a rendelkezésre álló időkeretbe. Igen változatos korú, végzettségű, szakmai kompetenciákal rendelkező álláskeresők, érdeklődők. A nyolc év alatt, amióta egyáltalán foglalkozom karriertanácsadással, még sose éreztem ennyire, hogy pont azok jöttek, akiknek anno ezt a szolgáltatást a Jobline csapatával kitaláltuk, szántuk.

Csuda jó megtapasztalni, hogy mind többeket nem a véletlen, s a tanácstalanság, sokkal inkább az érdeklődés, a tudatos tervezés, a bizalom vezet hozzám. Többségében nem megoldhatatlan krízishelyzetek, hanem érdemi döntések, választások előtt állnak azok, akik megkerestek. A 2 X 2 négyzetméteres fülke most is pont az a hely volt, ahol csak a nyilt, őszinte párbeszédnek volt értelme. Most sem volt két egyforma forgatókönyv, s a bemutatkozás első néhány percében dőlt csak el, hogy milyen témákat, kérdéseket érintve alakult a beszélgetés, melyikünk vezette, s fél óra alatt honnan hova juthattunk el. 

Tanácsadáson szeretek hallgatni, megerősíteni, de kérdezni, új alternatívákat felvázolni, kilátópontokat adni is. A megoldás, a döntés persze kinek-kinek saját dolga, felelőssége, s az is fontos, hogy ezt értse, s elfogadja. Azt is igyekszem megvilágítani, hogy a hőn áhított karriercél (legyen az rövid vagy középtávú) talán csak évek múlva, többszöri korrekcióval érhető el.

Nem szoktam elégedettségi kérdőívet kitöltetni, de jó volt látni, hogy a távozók többsége lelkesen, a "bajusza alatt" vagy szélesen mosolyogva, háromszor elbúcsúzva távozott...

0 kommentár | 2008. október 17., péntek | Történetek | tothevamaria

A belső fegyelem

megtart, mint testet a csontváz. A külső fegyelem páncél; véd és akadályoz.

Gondolati háttér: A természetben az alacsonyabb rendű élőlényeket kitinpáncél védi. Kívül kemények, belül puhák. A páncél: fal köztük és a világ között. Ha áttörik, védtelenek. A magasabb rendű élőlényeknek gerincük van. Kívül lágyak, a tartásuk belül van. Szabadabb a viszonyuk a világhoz, s bár könnyebben megsérthetők, mégis nagyobb biztonságban vannak. Az emberi psziché szétesik fegyelem nélkül. A fejlődés útja az, hogy a külső fegyelem belső fegyelemmé változzon. Csak a belső fegyelem tanít meg élni a szabadsággal. Belső fegyelem nélkül a szabadság megbetegít. Ezért van olyan sok pszichés zavar a modern kultúrában.

A teljes gondolatsort Popper Pétertől idéztem!

1 kommentár | 2008. szeptember 17., szerda | Történetek | tothevamaria

Klubbosodunk

Virtuális klubok szövevényes hálózata nyújtja ki csápjait nap mint nap felénk. Jönnek a meghívók, némiképp ismerős elnevezéssel, precízen vagy csak nagyjából kitöltött adatlappal, érdemi vagy poénból megfogalmazott célokkal. S itt a dilemma, elfogadjuk?

Számomra  a klubtagság érdemi, referenciaértékű összetartozás szimbóluma. Egy kör, egy hely, ahol elengedhetjük magunkat, mert jól ismertek a szabályok, kiműveltek a gondolatok, s igen, az odatartozók bírják a bizalmunkat, számíthatunk rájuk, s ők is számíthatnak ránk.

Lehet ellenszenves, hogy egyes klubokba sose kerülhetünk be, legfeljebb ha kivívjuk a "rózsaajkú lányokra" történő koccintás tiszteletteljes kivételességét. Most meg mintha "klubok" százai akarnának - érdemi alap, teljesítmény, erőpróba, ajánlás nélkül - beszippantni... 

Újra kell értékelni a fogalmat?

1 kommentár | 2008. július 7., hétfő | Történetek | tothevamaria

"Kikerülök ebből a nihil-spirálból"

Évek óta győzködök minden hozzámfordulót, hogy a sikeres álláskeresés, munkahelyváltás, továbblépés, pályakorrekció - kinél mikor mi indokolt -  valójában - s persze szerencsére - sem kortól, sem nemtől, sem végzettségtől, sem gyermekek számától... s még sorolhatnám a "sem"-eket nem függ, legfeljebb vanak élethelyzetek, melyekben más módszert, komolyabb önvizsgálatot, realistább szemléletet, nagyobb kitartást és találékonyságot - s még ezt a sort is folytathatnám - igényelnek. Tegnap és ma sok időt szántam arra, hogy utolérjem magamat, válaszoljak minden bejött tanácskérő levélre, s fogadjam a személyesen hozzám fordulókat. Közöttük voltak többen is, akikkel nagyobb lélegzetű "korrekción" ügyködünk. Mint ahogy "egy fecske nem csinál nyarat", többnyire egy levélváltás vagy találkozás sem oldja meg a tanácskérő problémáját. Többnyire három - négy fordulón - akár hosszabb időszakok kihagyásával - jutunk túl, mire megkapom azt a hírt, hogy igen, végre sikerült.
Az első egy-két levélben (vagy találkozáskor) a tanácskérők többnyire a szűken vett tényeket (többnyire a CV-ből kiolvashatók), no meg az élethelyzetet, lelkiállapotot, s az első próbálkozásokat, sikereket vagy kudarcokat tárják fel. S ha összeáll a kép, megvan a bizalom, kezdődhet a közös "építkezés"! A legjobb pillanat az, amikor már látom a "szikrát", hogy az illető meghozta a döntést, újra bízik magában, kezébe veszi sorsát, dönt és cselekszik.
Hadd osztom meg Önökkel egy ilyen pillanat varázsát: Kulcsszavak "kicserélésével" idézek néhány sort egy többszöri levélváltást követő, legutóbbi munkahelyéről "leépítés miatt" kikerülő ötvenhárom éves hölgy leveléből. 
"El is kezdtem az önéletrajzom átírni, de aztán abba maradt sok minden miatt (unokáknál látogatás, munka keresés-intézkedés, családi gubanc..stb). A következőt találtam ki: mivel az én szakterületem most nem éppen kelendő, így a némethez kanyarodtam vissza, Ausztriába megyek a hétvégén bébiszitternek, egy hónapra. Kellemesnek igérkeznek az emberek és hát azt kell csinálnom, sőt kevesebbet, mint amit az unokáknál csináltam! Megszilárdítom a németemet és bátran vállalok németes munkát itthon. Addig is keresek, valamint kikerülök ebből a nihil-spirálból, legalább egy rövid időre. Kedves Éva! A karrierépítést átmenetileg megszakítom, de még visszatérek, remélem jó tapasztalatokkal!"

Én pedig most is: tiszta szívből szurkolok, hogy így legyen!

0 kommentár | 2008. július 4., péntek | Történetek | tothevamaria

3500

Meglepődve, s némi büszkeséggel tapasztaltam, régi bejegyzéseim közt nézelődve, hogy van már a blogban olyan, amit éppen 3500-an olvastak. Persze, nem vagyok rutinos a műfajban, így azt sem tudom megítélni, hogy ez csak nekem tűnik szívet melengetően soknak, avagy tényleg az.

S persze mind nagyobb a kíváncsiság, hogy kik is olvasnak, s vannak-e olyan témák, amikről még nem írtam, pedig "témába" vág!

3 kommentár | 2008. június 24., kedd | Történetek | tothevamaria

Mint a villamos...

"A legtöbb ember, valójában az emberek nagy többsége, olyan életet él, amilyet a körülmények kényszerítettek rá, és habár van közöttük, aki zúgolódik, mert úgy véli, magáról: ennél különb sorsra született, és azt hiszi, ha másképp alakulnak a dolgok, többre vihette volna, de a legtöbbjük megnyugszik sorsában, ha nem is valami derűsen, mindenesetre beletörődéssel. Olyanok ezek, mint a villamos, amely örökkön ugyanazokon a síneken fut. Csak mennek, mennek, oda-vissza, amíg már nem bírják tovább, és akkor eladják őket ócskavasnak. Olyan emberrel, aki vakmerően a kezébe vette volna sorsa irányítását, nem találkozunk gyakran"...

Ma reggel sok-sok hétnyi kihagyás után röpke fél órányi olvasással kezdtem a napot! S újra rácsodálkoztam Somerset Maugham nagyszerű soraira. Ismerik?

2 kommentár | 2008. június 24., kedd | Történetek | tothevamaria

Rangsorolni, szelektálni!

Jobb, ha saját elhatározásból, erre alkalmas időben, ráérősen tesszük, mint ha kényszerből, szoros határidővel... Persze egy költözés mindent felülír! A régebben gondosan félre tett dolgok éppúgy figyelmet parancsolnak, mint a rég elfeledett, vagy oly sokat keresett - s most végre, talán már haszontalanul - fellelt apróságok. S akkor még nem is töprengtünk el a napi rutin részét képező tárgyak, tennivalók fontosságáról.

1 kommentár | 2008. május 26., hétfő | Történetek | tothevamaria

Inspiráló közegben

A közelmúlt egyik bejegyzése kapcsán kialakult disputáról jutott eszembe, hogy megmutassam kedves olvasóimnak azt a riportot, amit Egri Nagy Erzsébet készített velem a Karrieriskola című könyvem apropójából.

No nem dicsekedni akarok, csak megmutatni Erzsébet példáját kihasználva, hogy milyen is a profi kérdező. Hogyan teremt inspiráló közeget, mint oldja fel az interjúhelyzetből adódó, a riportalanyban - ezúttal bennem - szükségszerűen meglévő feszültséget, s hoz ki belőle - ezúttal persze belőlem - a lehetőségekhez képest minél többet. Nem a személyiség mélyrétegeiben kutakodik, nem titkokat akar kifürkészni, hanem összefüggéseket, szaktudást, tapasztalatot, véleményt, gondolatokat tár fel, s értékel a saját, illetve a potenciális hallgatók szemszögéből mérlegelni.

Nincs, vagy nem szabad hogy másképp legyen ez a munkaerő kiválasztási eljárásokban sem, az interjúztatónak felkészülten, céltudatosan, teljes odafordulással és emberi tisztességgel kell tennie a dolgát: szakszerű, érdemi, korrekt kérdéseket feltenni, meghallgatni, megérteni és felelősséggel értékelni a válaszokat.

Igen, tudom, gyakorlom magam is, hogy kérdezőként nemcsak a verbális közlés tartalmára, hanem a szavak mögött meghúzódó rejtett üzenetekre is figyelünk, hiszen "valódi", megbízható, hiteles embereket, hozzáértő és motivált kollégákat keresünk. 

Tehát, aki kíváncsi az interjúra, az meghallgathatja a következő linkre kattintva:

http://gr1059.nezzemeg.hu/download.php?view.1511 

1 kommentár | 2008. február 4., hétfő | Történetek | tothevamaria

Későn érő típus

Harmadik hete zajlanak a nagy budapesti állásbörzék, előbb a Syma csarnokban a HVG, a múlt héten a Corvinus Egyetemen, s tegnap és ma a Műegyetemen... Évek óta tavasszal és ősszel ezek a napok azok, amikor reggeltől estig személyes karriertanácsadást tartok (a Jobline standján lehet bejelentkezni).  Az idei évben több, ebbe a csoportba tartozóval is találkoztam, s bevallom, élveztem, élvezem ezeket a beszélgetéseket, hiszen nincs más dolgom, mint meghallgatni, kérdezni, megerősíteni - egyszóval tükröt tartani:

Igan, a karrierépítésben is van. A "késés" kiindulópontját néha az általános iskoláig vezethetjük vissza: az átlagosnál lényeges gyengébbek voltak a tanulmányi eredményei, így aztán esélye sem volt, hogy tanulmányait "jobb" középiskolában folytassa. Kényszerűségből szakmát választott, többnyire saját ötlet, ambíció hiányában valami olyant, ami nem is vonzotta... A végzést követően elhelyezkedett, igen gyakran nem is azon a szakterületen, amire képesítése szólt. 

S többnyire egy-két évnyi munka, néhány próbálkozás (munkahely váltás) után "áll össze benne a kép", fedezi fel magában az ambíciót, érdeklődést valamilyen szakma, szakterület, tevékenység, esetleg vállalkozás után. Akár 3 műszakos munkarend mellett ül vissza az iskolapadba, s szerez érettségit, magasabb szakképesítést vagy akár diplomát. Ide már nem külső kényszer, elvárás hajtja, a fejlődés, az eredmények neki fontosak...

Többnyire 30-35 éves korukra "érnek be", érik utol zökkenőmentesen iskoláikat kijáró, "szabályosabb" életpályát építő kortársaikat. A legjobb verzió szerint ez a fejlődés azonos munkahelyen ment végbe, ahol a vezetés is felfigyelt a bennük rejlő lehetőségre, tanulmányaikat támogatták, eredményeiket, munkájukat elismerték, s lépésről lépésre léptek elő a vállalati hierarchiában, vagy specializálódtak mind bonyolultabb, nagyobb kihívást jelentő szakmai feladatokra. Másoknál a fejlődés nem ment "házon belül", rendszeres időközönként váltottak, továbbléptek, olykor gyökeresen más szakterületre, iparágba, munkakörbe - olykor igen nagy vargabetűket leírva.

Közös pozitívum bennük:

• gyakorlatiasak, két lábbal járnak a földön, józanul képesek számba venni saját értékeiket éppúgy, mint a munkaerőpiac realitásait,
• bíznak magukban, sose mondják (s talán nem is gondolják), hogy kiszolgáltatottak lennének a változásoknak,
• ha számba veszik lehetőségeiket, több alternatívában gondolkodnak, van "A meg B tervük",
• ambíciózusak, de sose túlfűtöttek,
• nyitottak, kommunikatívak,
• s van humoruk.

2 kommentár | 2007. november 14., szerda | Történetek | tothevamaria

Megjelent

Már tegnap este leültem a gép elé, hogy megírjam itt a blogban, hogy igen, végre megjelent, s magam is kezembe vehettem a "Karrieriskola" könyvet, könyvemet. De aztán nem jutottam tovább a bejegyzés címénél... mert annyi féle érzés, gondolat kavargott bennem. Apró gyermekkorom óta a könyvek tiszteletében nőttem fel, s ma is úgy érzem, hogy kikapcsolódásként az egyik legjobb dolog belefeledkezni egy jó történetbe, útmutatást, fogódzót találni egy kiérlelt okfejtésben, vagy egyszerűen csak sodródni az egymásba kapcsolódó szavak áradatával. Olvastam, olvasok, amióta az eszemet tudom, szépirodalmat, ismeretterjesztőt, szakirodalmat, s inkább könyvet, mint újságot, s persze, ezerszer inkább papír és nyomdaszagút, mint monitoron követhetőt.

Évek óta írok, előadok, nyilatkozom itt meg ott, több kevesebb olvasó, hallgató és néző előtt néhány szakmailag jól körülhatárolható (ld. ügyfélkapcsolatok, call center, személyzetfejlesztés, teljesítménymenedzsment, karrier) témában. De ez itt most, valami egészen más...

Nagyon jó érzés kezembe venni ezt a szép, s igen gondosan szerkesztett könyvet, a hozzátartozó, jól működő CD-t. Különleges helyet foglal el életemben, "jutalomjáték"-ként élem / éltem meg, hiszen úgy és arról írhattam, ami szakmai és személyes tapasztalatként, hitvallásként összeállt bennem majd negyedszázadnyi munka és sok-sok személyes élmény, találkozás alapján. Nem véletlen, hogy a könyvet "Karizmatikusan önmagammá válni" fejezettel kezdtem, s "A munka - az csak munka" bíztatással zártam, arra utalva, hogy a szakmai siker csak egy esély az emberi kiteljesedéshez.

S persze, igen nagy bennem a kíváncsiság, hogy ki, mikor és milyen élethelyzetben, szándékkal veszi a kezébe, olvassa, nézi (mivel színészek közreműködésével interjúfilmeket is forgattunk) és igen, használja, hasznosítja is (a könyv fejezeteiben körüljárt témákat éppúgy, mint a CD-n megtalálható interaktív kompetenciaszótárt, hirdetéselemzőt, CV-választót és karrierdossziékat).  

2 kommentár | 2007. október 4., csütörtök | Történetek | tothevamaria

Merjük magunkról azt állítani

Vannak napok (s a tegnapi bizony pont ilyen volt!), amikor a legkülönbözőbb történések mindegyike egy irányba mutat, kezdve a reggeli készítése közben rádióban hallott riporttal, s annak kapcsán kialakult családi beszélgetéssel, folytatva egri üzleti látogatással, tetézve az általam igen nagyra becsült útitársakkal való korántsem habkönnyű témákat (szakképzést, felsőoktatást, vidékfejlesztést) érintő eszmecserével, majd  két különböző tárgykörben induló projekt alvállalkozóinak kiválasztásával, s befejezve egy kiváló személyes kompetenciákkal rendelkező, pályakorrekcióra készülő tanítónő CV-jének és motivációs levelének korrekciójával...

Igen, folytatom a legutóbbi bejegyzést, ismerjük fel, azonosítsuk, s fogalmazzuk bele motivációs levelünkbe, s példákkal alátámasztva mutassuk be azokat a képességeinket, melyek túl mutatva a sablonokon, érdemi információt adnak a kiválasztást végzőknek. Tehát újabb három példa, méghozzá csupa olyan, amit első ránézésre akár félre is érthetünk (de kérem, ne tegyük, hiszen "rossz, aki rosszra gondol"):

"A mások meghallgatásából és megfigyeléséből nyert információkat a mások befolyásolásához használom fel" - azaz képes vagyok a társas környezet információit érzékenyen és szelektíven észlelni, adekvátan felhasználni az aktuális és távlati célok megvalósítására. Vagyis egyformán képes vagyok a lényegre (látom a fától az erdőt) és az apró részletekre koncentrálni (pl. felismerem a döntés motívumait), szükség szerint disztingválni, rugalmasan alkalmazkodni. Különösen fontos kompetencia azokban a munkakörökben, ahol a munkaköri feladatok közé tartozik a személyes benyomáskeltés, befolyásolás (pl. üzleti tárgyalásokon, csoportmunkában, oktatásban).

"Tudatosan alakítom másokban a rólam alkotott képet", vagyis kigondolom, megtervezem és módszeresen felépítem, ellenőrzöm, s szükség szerint korrigálom. Ne azonosítsuk a negatív előjelű manipulációval. Pozitív hatású (ld. ügyelek rá, hogy szavaim, cselekedeteim ne legyenek félreérthetők, hibáim korrigálatlanok), mely nélkül alig képzelhető el reális önértékelés, kompetenciáink tudatos fejlesztése, az „önképzés” és az „én-fejlesztés”. Következésképpen minden olyan szakmában elvárt, ahol a személyes példaadás, a szervezet képviselete a feladatok közé tartozik.

"Olyanokkal alakítok ki barátságot, akik fontos információkkal láthatnak el", hiszen az információ „cserealap”, amit akkor tudok hasznosítani, ha viszonzásképpen én magam is új információkhoz juthatok. Szelekciós szempont a kapcsolatépítésben, hogy kitől milyen minőségű és értékű információt kapunk. Elemzői, tanácsadói, fejlesztői, lobbista munkakörben kívánatos kompetencia.

1 kommentár | 2007. augusztus 1., szerda | Történetek | tothevamaria

A visszafelé járó óra üzenete

Régi kedves barátomtól különleges órát kaptam ajándékba: derűt sugárzó élénk sárga szegély, piros számlap, s rajta felül "Senki sem lehet tökéletes", alul pedig "Van, aki ezt el is hiszi" felirat. Tökéletesen kellene idéznem, csak az én billentyűzetemen nincs fordított k és t.

Ha valamibe belemerülve épp csak rápillantok, konstatálom, hogy a magam által adott határidőig még van egy negyed órám... s a tevékenység befejeztével tényleg csak alig mozdult jobbra a nagymutató... Nyújtózom hát, néhány másodpercig a jól elvégzett munka öröme, nyugalma tölt el. 

Az óra VISSZAFELÉ jár. Még a másodpercmutató is. Nem fentről lefelé, balról jobbra, hanem pont fordítva, lentről felfelé, jobbról balra... Pontos és módszeres, vitathatatlanul megmér minden percet, nem ismétel egyet sem.

Játszik velem, esélyt ad az elnézésre

10 kommentár | 2006. december 28., csütörtök | Történetek | tothevamaria

Létfontosságú, hogy időnként olyan dolgot csináljunk, ami nem létfontosságú

A címben szereplő többszörösen idézett gondolat (Grastyán Endre, idegfiziológus, egyetemi tanártól származik) tegnap este, mintegy megerősítésként vésődött belém a Call Center Club decemberi estjén, ahol a "főfogás" - s higgyék el, valódi ínyencség - Mérő László Kooperáció vagy versengés címmel tartott előadása volt (egy-két nap múlva betekinthet a prezentációba: http://www.hea.hu/callcenterclub).

Reggel a Kossuth Rádióban a 7 órás Krónikát a műsorvezető így kezdte (s itt egy újabb, talán nem szó szerinti idézet): "Jó reggelt a most ébredőknek. Ma éjszaka hazánkban is járt a Mikulás..." 

Ráadásul: ma is megérkezett a postafiókomba az e-mail, mely varázslatos, alig egy évvel ezelőtti barangolás emlékét, krónikáját, s "az álmok időnként valóra válnak" bizonyosságát idézi. Ha majd képeket is fel tudok tölteni, megmutatom a kedvenceimet 

1 kommentár | 2006. december 6., szerda | Történetek | tothevamaria

Állásbörzék margójára

A tegnapi és a mai napot a Műegyetem állásbörzéjén karriertanácsadással töltöttem, itt kb. tizedik alkalommal. Ha jól meggondolom, ez már maga a "történelem": öt éve még az inetrjúfülkém elfért az aulában, a Jobline standja mellett, a résztvevők mindegyike végzés felé haladó, vagy frissen végzett mérnök, sőt több egyetemi tanár, még tanszékvezető professzor is bekukkantott, érdeklődve, hogy kinek és miben tudunk tanácsot adni. Emlékszem, volt olyan végzős, aki azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy a karrierépítés szempontjából mi a hasznosabb, bent maradni az egyetemen Phd-programra, avagy elfogadni az OTDK munka alapján felajánlott multi gyakornoki programját, avagy megpróbáljon külföldön találni munkát vagy ösztöndíjat. Más meg azzal, hogy kell-e, érdemes-e harmadévesen már szakmai gyakorlati helyszínt, vagy akár diákmunkát keresni... Az évek során egyre magasabbra, s egyúttal eldugodtabb helyre került a fülke, az idén a színházterembe, s a többség csak a Jobline munkatársainak kíséretében ért célba: számítógépek és játékasztalok mögött két kilincs nélküli fekete ajtóból kellett kiválasztani, hogy melyik nyílik, rajta tollal írt felirat - "Csendet kérünk" - oldotta a feszültséget, majd a terembe belépve hatalmas sötétség, amit reflektorszerű lámpa fénykévéje orientált a fülke felé. Aki korábban érkezett, sötétben, egymásra rakott székekre ülhetett. A két nap szokás szerint gyakorlatilag minden időpontjára volt jelentkező, sőt az első nap "túlóráztunk". Az összes tanácskérő közül 1 mérnökhallgató (első éves), no még egy műegyetemista (de ő közgazdász), a többiek 19-54 éves korosztályból kikerült, igen változatos szakmai profillal, élethelyzetben, ambícióval. Bízom benne, hogy az idén is a többség elégedetten lépett ki a fülkéből, kapott néhány használható ötletet, bíztatást.

Hadd mesélem el - persze azonosító adatok nélkül - a szívemnek legkedvesebb történetet! Három hete a Corvinus állásbörzéjén kezdődött: elszontyolodva érkezett hozzám néhány éve végzett, tanulmányai befejezése után külföldön nyelvtudását tökéletesítendő, magát  babysitterként elartani akaró fiatal. Külföldön érte a váratlan rosszullét, melynek következtében hosszabb ideig tartó rehabilitáció után, megváltozott munkaképességűként most már itt Bp-en keres(ett) szakmai és személyes kompetenciáinak, derűs, nagyon kedves személyiségének megfelelő állást. Amikor először találkoztam vele, több hónapnyi sikertelen próbálkozás volt mögötte. Elmondta, hogy a pályázatában nem merte feltüntetni állapotát(amíg megtette, még választ sem kapott jelentkezéseire). Be is hívták több interjúra, de az első fordulón sose jutott túl. Tanácsoltam neki, bátran, emelt fővel vállalja korlátozottságát, ami egyébként a képzettségének megfelelő munkakör betöltésében amúgy sem akadályozza. Kivételesen könnyű helyzetben voltam, mivel állításomat a helyszínen bizonyítani is tudtam: olyan cégek standjának azonnali felkeresését javasoltam, melyekről tudtam, hogy élenjárnak, mint "befogadó munkahelyek". Ma egy kedves mosolyú, csollogó szemű lánnyal találkoztam, aki azért jött, hogy elmesélje, túl van egy multinacionális vállalat kiválasztási eljárása második fordulóján... 

8 kommentár | 2006. november 30., csütörtök | Történetek | tothevamaria

A háromlábú szék biztonsága

Kislányként kedvenc tartózkodási helyem nagypapám faragója volt. Ha nagyon erősen rágondolok, még most is érzem a frissen gyalult fa illatát, tenyerem alatt simaságát, s látom az évről évre újonnan elkészülő, velünk, unokákkal együtt növő székeket. Már iskolába jártam, amikor szöget ütött a fejemben, s persze nem hagyott nyugodni a kérdés: miért háromlábú a szék? Megkérdeztem a nagyobbakat, volt is számtalan ötletük, de a helyes választ csak nagypapa mutatta meg: Kivittünk a kertbe a háromlábú mellett egy négylábú sámlit is. Letettük a földre, a zöldséges ágyás mellé. Mondta, hogy üljek rá előbb az egyikre, majd a másikra. A sámlival rögtön feldőltem, de a háromlábú az igen, állta a sarat annak ellenére, hogy az egyik lába bemélyedt a földbe. Megismételtük a próbát a járdán, meg az árokparton, de a háromlábú sose billegett (legfeljebb a lapja állt ferdén). Jó pár évvel később, egyik professzorunk mutatta be számtalan példán, hogy a megbízhatóan működő rendszerek többsége három (esetleg 3X3 vagy 3X3X3) ponton van alátámasztva…
 
Néhány hete merült fel a HR-blog-írás ötlete, melynek szakmai alapját remélem az évek során több ezernyi megválaszolt álláskeresőtől érkezett e-mail, HR / karrier témában megtartott előadás, ezernyi interjú, személyes konzultáció, nagyléptékű projektben való közreműködés, szakmai publikáció, kialakult kapcsolatrendszer. Mivel a három szóból kettővel (HR és írás) jó barátságban vagyok, utánanéztem alaposan a harmadiknak is. Olvasgattam szakmai és magán jellegű blogokat, névvel vagy anélkül írottakat, kerestem mögöttük az alkotót, no meg az érdemben hozzászóló olvasót. Így alakult ki a nevemmel vállalt, HR-eseknek és karrierépítőknek egyaránt szóló HR szakmai blog - az elinduláshoz biztonságot nyújtó - három lába: karrier, toborzás és kiválasztás.

Karrier / karrierépítés / karriermenedzsment: ennek kapcsán olyan, látókörömbe került kérdésekről szeretnék véleményt mondani, amik adott életpálya szakaszban (pl. pályakezdők, középkorúak), élethelyzetben lévők (pl. Gyesről visszatérők, rész-munkaidős), illetve a velük foglalkozó szakemberek számára ad(hat) muníciót.

Toborzás hagyományos és újszerű módszereiről, eszközeiről, csatornáiról, konkrét kérdések, felvetések, események kapcsán. Ennek keretében lesz szó a pályázati anyag (pl. szakmai önéletrajz, motivációs levél, fotó, referenciák) összeállításáról éppúgy, mint annak bírálatáról. Törekszem rá, hogy a különböző csatornákon hozzám beérkezett kérdésekre mások számára is hasznosítható tipikus válaszokat adjak.

Kiválasztási stratégia, folyamat elemzése, módszerek és eszközök számbavétele, az alkalmazás jogi, etikai szabályozásának kérdései.

Örülnék, ha a blogot alkalmasnak találnák a kiválasztási eljárás érintettjei (közvetítő, munkáltató, foglalkoztató, munkavállaló) a különböző álláspontok feltárására, közelítésére.
Tóth Éva Mária

1 kommentár | 2006. november 29., szerda | Történetek | tothevamaria

Keresés